Többek közt a zugligeti Lóvasút bádogos munkája, a budajenői magtár átépítése és egy mádi műemléki kúria rekonstrukciója is a díjazottak között.
A magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért adták át idén a Pro Architectura díjakat szerdán, az Országházban. Az elismeréseket Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár adta át.
Idén a díjra valamely jeles építészeti, városépítészeti, tájépítészeti vagy belsőépítészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységgel, valamint az építészeti közéletben és oktatásban, tervezésben és tervpályázatok területén elért kiváló eredményekkel lehetett pályázni. Ugyanakkor kitüntettek egy kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő építtetőt és egy kivitelezőt is.
Az építészeti közéletben és építészeti oktatásban elért eredményeiért tüntették ki Vámossy Ferenc Széchenyi-, Ybl Miklós-, Apácziai Csere János- és Szent-Györgyi Albert-díjas építészt, építészettörténészt, aki mintegy hatvanévnyi kutató és oktató munkája során generációk építészetről való gondolkodását formálta. "Tan- és szakkönyveit a magyar építészettörténet és építészetelmélet meghatározó alkotásaiként tartjuk számon, oktató és kutatómunkája mellett széleskörű szerkesztői, kritikai, ismeretterjesztő és szakmai közéleti tevékenységet folytat, mintegy 240 szakcikk, könyvrész, kritikai és művészeti írás szerzője" - hangzott el a laudációban.
Építtetőként kifejtett tevékenységért tüntették ki Mohácsi Bugarszki Norbert közgazdászt, a mohácsi, cselevölgyi Szent Miklós vízi- és taposómalom tulajdonosát és építtetőjét, aki nem csak az épületet állította helyre, de a vízügyi levéltárból kikutatott adatok alapján a vízikereket és a korábbi három darab őrlőberendezésből egyet újjá is építtetett.
Kivitelezőként kifejtett tevékenységéért Pro Architectura díjat kapott Puskás András díszműbádogos is, aki a budapesti Zugligeti lóvasút állomásépületének teljes körű tetőfedő és díszműbádogos feladataiért, az épület fedélszékrendszere és a tetőfedés helyreállításáért kapott elismerést.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.