A japán tulajdonú Enmech Pécelen új, 11 ezer négyzetméteres fejlesztést indított el, mellyel mintegy 250 munkahelyet teremtenek.
Történelmének legnagyobb generálkivitelezői megbízását vállalata el a Weinberg ’93 Kft. – tudta meg lapunk: a sárospataki cég építi fel a főváros közvetlen keleti vonzáskörzetében a japán tulajdonú Enmech innovatív új autóipari gyárát. A 6,4 milliárd forintos beruházásban felépülő üzemről reggel tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, ahol kiderült: az önvezető és elektromos autók alkatrészeit előállító létesítményben 251 munkahelyet teremtenek. Az gyár kialakítását az állam 641 millió forinttal támogatja.
Az Enmech már eddig is jelent volt Pécelen, a fejlesztéssel 60 százalékkal nő majd a termelési terület. A 11 ezer négyzetméteres projekt során modern technológiákat fognak használni, az itt készülő termékek pedig túlnyomó többségben exportra kerülnek majd.
Az eseményen Szűcs Lajos országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a beruházás szempontjából fontosak a térség infrastrukturális háttérfejlesztései. Többek között hangsúlyozta, hogy a Pécelt is érintő vasúti beruházások folyamatosak és a közúti kapcsolat is fejlődik.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen kifejtette:
Magyarország autóiparának teljesítménye megközelíti a 10 ezer milliárd forintot.
Emellett hosszan beszélt a magyar-japán gazdasági kapcsolatok fontosságáról. Kifejtette: a távol-keleti ország cégei 27 ezer magyar embernek adnak munkát. A japán vállalatok a térségből hazánk legnagyobb befektetői, a teljes nemzetközi mezőnyben a hetedik helyen állnak a Magyarországra hozott beruházások számát tekintve – derült ki a tárcavezető szavaiból.
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.