A négy méter magas fal újabb 1,2 kilométeren épült ki; az épületek felső szintjeit a nyílászárók cseréjével védik.
Elkészült az M3-as autópálya fővárosi kivezetőjénél a zajvédő fal több mint egy kilométeres új szakasza a XV. kekrületben. A beruházás 360 millió forintba került, a forrást a főváros biztosította.
A zajvédő fal megépítése mellett a környező ingatlanokban 200 nyílászáró cseréjét is elvégzik. A zajvédő fal ugyanis nem védi egyes autópálya-menti épületek felső szintjeit, ezért, ahol szükséges, a régi nyílászárókat korszerűekre cserélik, hogy a zaj mértéke az előírt határértékeken belül maradjon.
A zajvédő fal a Wesselényi utcai gyalogos-felüljáró és a Szentmihályi út között épült meg, 1,2 kilométer hosszon.
A magassága 4 méter, az alsó része cementkötésű faapríték anyagú zajárnyékoló elemekből, míg a felső két méter magas átlátszó elemekből készült a korábbi sajtóhírek szerint.
Az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakasza mentén 2010-ben már elkészült zajvédelmi fejlesztések több ezer lakás, illetve ház lakóinak nyugalmához járultak hozzá. Ennek eredményeként eddig hat kilométer hosszon áll már zajvédő fal, amelyet most a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásával toldottak meg.
Karácsony Gergely főpolgármester a zajvédő fal csütörtöki átadásán arról beszélt, hogy a zöld várospolitika egy legfontosabb eleme a zajvédelem. A főpolgármester azt mondta, a kormánnyal közös fejlesztésekkel meg kellene állítani azt a folyamatot, hogy Budapest kiürüljön és az agglomerációban keressenek jobb életkörülményeiket a fővárosaik.
Hajdu László (DK), a körzet egyéni országgyűlési képviselője, a kerület volt polgármestere arról beszélt, hogy majdnem negyven éve adták át az M3-as autópályát, és ezt követően harminc évet kellett várni, hogy megépüljön a zajvédő fal egyik része. A most elkészült egy kilométeres szakaszra tíz évet kellett várni - derült ki szavaiból.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.