2024.10.03, Csütörtök
Szoboszlai előtt az egész pályafutása lepörgött, amikor kilőtte az Eb-re a magyarokat
Fotó: MTI

Szoboszlai előtt az egész pályafutása lepörgött, amikor kilőtte az Eb-re a magyarokat

mti

2020.11.13. 13:59

Az egészségügyi dolgozókért is hajtott a jövő évi Eb-re kijutott válogatott; az olasz stáb megígérte, hogy megtanul magyarul.

A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában Izland 2-1-es legyőzésével csütörtök este kijutott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Az MTI a főszereplők nyilatkozataival tekintett vissza a sporttörténelmi sikerre, mely által hazánk most először jutott zsinórban kétszer ki az Eb-re.


Szoboszlai: óriási hullámvasút volt az elmúlt hét

Szoboszlai Dominik szerint lehet, hogy ő lett a hős, de ezt nem egyedül érte el, társai és az egész csapat nélkül nem sikerülhetett volna a bravúr. 

"Egy védő elment Sallaival, 20 méterig vezettem a labdát, tovább már nem tudtam futni, gondoltam, onnan már csak elrúgom"

- idézte fel az Eb-részvételt eredményező, 92. percben született győztes gólt a Salzburg futballistája, aki nem hiszi, hogy mindenki azt várta tőle, hogy hős legyen, inkább csak azt, hogy tudjon segíteni a csapatnak.   

A 20 éves futballista bevallotta, számára óriási hullámvasút volt az elmúlt hét, mivel vasárnap még úgy tűnt, nem léphet pályára ezen a sorsdöntő találkozón, aztán hétfőn derült ki, hogy mégis elutazhat, mivel mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje. "A gólörömnél az egész pályafutásom lepörgött előttem, hogy egészen a gyermekkoromtól hogyan jutottam el idáig" - mondta a támadó középpályás.   


Tudták, hogy a kijárási tilalom miatt mindenki őket nézi

Botka Endre arról beszélt, hogy azt érezte, nem létezik más forgatókönyv, mint hogy nyernek. Hozzátette, még a pályán is ezt gondolta, hiába vezettek szinte végig az izlandiak. "Mindenki tudja, milyen helyzetben van az ország. Este nyolckor mindenkinek otthon kell lennie, így tudtuk, mindenki a meccset nézi. Az egészségügyi dolgozókért is játszottunk, hogy mindenkinek okozzunk egy kis örömet ebben a nehéz helyzetben. Én azt éreztem, hogy ezt most meg kell nyernünk az egész országért" - fogalmazott a Ferencváros védője, aki szerint az izlandiaknak nem volt komoly helyzetük a mérkőzésen.

A koronavírusos megbetegedése miatt távol maradó Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő Cosimo Inguscio úgy vélte, a meccs nehezen indult, az első 15-20 percben nem találták a helyüket, Szerinte ennek részben mentális, részben taktikai oka volt, előbbivel kapcsolatban megjegyezte, eleinte volt olyan játékos, akire fékezőleg hatott, hogy ez az egyetlen esély volt az Eb-re jutásra.   

"Szünetben tanácskoztunk Rossival, mindannyian szembenéztünk önmagunkkal, hogy elúszhat ez az esély. Ezután a játékosok éhesen mentek ki, és aki éhes, az megszerzi, amit akar. A második félidőben nem volt kivetnivaló. Megérdemeltük a győzelmet, senki nem mondhatja, hogy eloroztuk valakitől"

- mondta a másodedző, aki elárulta, Rossival folyamatosan kapcsolatban álltak, amit természetesnek nevezett, mondván, ő a kapitány, az ő vállát nyomja a felelősség, a cseréket is megbeszélte vele.   


A másodedző szerint nem a szerencse döntött

A Rossival kilenc éve együtt dolgozó Inguscio azt is megígérte, hogy a hozzájuk négy esztendeje csatlakozó, most szintén koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Giovanni Constantinóval együtt megtanulnak magyarul.   

"Voltak kísérletek, hogy megtanuljunk magyarul, de beletört a bicskánk. Hármunk között volt egy megállapodás, ha kijutunk, tényleg megtanulunk. Ez a kapocs miatt lenne fontos mind a játékosokkal, mind a szurkolókkal" - mondta Inguscio, aki már harmadszor helyettesítette Rossit a kispadon, s Észtország, Wales legyőzése után Izland ellen is győzött vele a csapat. "Viccként felvetődött már, hogy jobb a mérlegem. De ha Rossi lett volna a kispadon, akkor is három győzelem lett volna ez a három mérkőzés. Abban szerencsés vagyok, hogy én ültem a kispadon, de az eredmény sosem szerencse kérdése, hanem a professzionális elő- és felkészítésé."   

A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott története során először jutott ki kétszer egymás után a kontinensviadalra. A jövő nyárra halasztott Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphat össze.

Fókuszbanfocifoci-Ebmagyar fociválogatott