2024.10.03, Csütörtök

Lázár: A makroadatok cáfolták az uniós függőségünket

pestpilis.hu

2016.08.19. 13:28

Befejezik tucatnyi kórház félbemaradt beruházásait, vizsgálják a járulékcsökkentés realitását, gyorsító csomaggal célozzák a 3,6 százalékos növekedést – derült ki a legutóbbi kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti tájékoztatóján a gazdasági témák közt a foglalkoztatást érintő közterhek esetleges csökkentésére is kitért. Lázár János kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a járulékok mérsékléséről még nem született döntés, de a kormány hamarosan meg fogja vizsgálni, hogy 2018-ig van-e erre reális lehetőség. Hozzátette, ennek megítélése elsősorban a gazdasági miniszter felelősége. Elismerte, Magyarországon drága a foglalkoztatás, és ezen az elmúlt években nem tudtak változtatni. Úgy fogalmazott, meg kell vizsgálni a csökkentés kockázatát, és azt hogy a költségvetés elbírja-e, a fő prioritás pedig továbbra is a gazdasági növekedés.

 

Támogathatják a többszázezer üresen álló lakás hasznosítását

A magyarepitok.hu a kormányinfón felvetette a KSH legutóbbi adatait, miszerint Magyarországon folyamatosan nő az üres lakások aránya, tavaly már 12,1 százalékot tett ki. Így miközben évről évre kevés lakás épül a kereslethez képest, 560 ezer lakás üresen áll az országban. Lázár János elmondta, a kormány is foglalkozott már a problémával, és amikor novemberben CSOK-ot felülvizsgálják, akkor könnyen lehet, hogy az üres lakások is napirendre kerülnek.

A témáról szólva úgy fogalmazott, sokan követelik a kormánytól a panelrekonstrukciós programot, miközben lehetne ahhoz is támogatást adni, hogy valaki kiköltözzön, és vegyen egy üresen álló családi házat. Elmondta, kormányzati háttérbeszélgetéseken felmerült egy olyan megoldás, hogy támogatásokat adnának ezen ingatlanok felvásárlásához és felújításához.

 

Uniós pénzek nélkül is sikerült javítani

A miniszter kitért a legfrissebb makrogazdasági adatokra, melyek szerint a GDP a második negyedévben 2,6 százalékkal nőtt az első negyedévi 0,9 százalék után. Úgy vélte, a mostani adatok cáfolták, hogy az ország gazdasága az EU-s támogatásoktól függne, miután idén eddig alig fizettek még ki uniós támogatásokat.

Utóbbiakról szólva azt emelte ki, hogy immár a Magyarország számára ebben a ciklusban rendelkezésre álló keret 63-65 százaléka már kiírásra került, a kiírásoknak eddig 15 500 nyertese van. Megerősítette, hogy a kormány decemberig 80 százalékig akar jutni a kiírásokkal, tavasszal pedig be akarja fejezni ezt a munkát.

 

A 3,6 százalékos növekedéshez érkezik a csomag

Újságírói kérdésben felvetődött, hogy a javuló gazdasági mutatók mellett miért van szükség a kormány által tervezett gazdaságélénkítő csomagra. Lázár János azt válaszolta, az erősítő csomag oka az, hogy a kabinet célja a 3,6 százalékos növekedés elérése, mert számításaik szerint ez kell ahhoz, hogy utolérjük a fejlettebb gazdasággal bíró országokat.

Gazdaságkormányinfó