„Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázat látogatóközpont kategóriájában harmadik a Budakeszi Vadaspark, míg a tanösvények esetében a tápiógyörgyei Patkós Stúdió hozta el a különdíjat.
Hatodik alkalommal hirdették ki a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” című pályázatának nyerteseit. A pályázatban a létesítményeket kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján értékelik. A nyerteseket a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki.
A cím elnyerésére nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások üzemeltetői pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.
Az ország különböző tájairól összesen 12 db pályamunka érkezett. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság azt vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták:
A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2016” címet.
Látogatóközpont kategóriában megosztott I. helyezést ért el a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont és a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ. III. helyezett a Budakeszi Vadaspark.
Tanösvény kategóriában I. helyezett az aggteleki Kincskereső játékösvény, II. helyezést ért el a zalakarosi Égerösvény (Termáltó és Ökopart tanösvény), valamint III. helyezett a Tamási Miklósvári tanösvény.
Különdíj járt a leginnovatívabb megoldásokat kivitelező vállalkozásnak. Ezt a címet Tápiógyörgye Patkós Stúdiója kapta, mert a klasszikus tanösvénytáblákat alapjaiban gondolta újra, a hangsúlyt a játék közbeni tudásszerzésre, a látogató aktív közreműködésére helyezve. A különböző interaktív és szórakoztató elemeket a tanösvénytáblákba is beépítették. A stúdió fejlesztései új utakat jelöltek ki a tanösvényépítés hazai gyakorlatában, az általuk tervezett kiállításokat és tanösvényeket országszerte számos díjjal ismerték el, közülük többet Az év ökoturisztikai létesítménye pályázaton is díjaztak.
Az épület alapterületének megduplázásával és teljes gépészeti átalakítással hozhatja létre a PESZTER Kft. a Gondozóházat.