2024.10.13, Vasárnap

Húsz éve ingyenesen tanít fotózást egy pedagógus Budaörsön

budaorsinaplo.hu

2016.10.12. 11:49

A Pillantás Fotókört 1996-ban alapította Rátkainé Füzér Judit biológia-földrajz szakos tanár. Azóta számtalan gyermekkel szerettette meg a megfelelő pillanat megragadásának művészetét. Alkotásaikat hazai és nemzetközi versenyeken is egyaránt elismerik.

A budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola diákjainak kezdeményezésére alakult szakkör immár húsz éve ingyenesen működik. Idén tíz kesjáros diákkal indult (a legfiatalabb tizenkét éves), de a tagok köre szélesebb: van köztük visszajáró gimnazista, egyetemista, sőt több felnőtt is. Az iskolában kialakítottak egy fotólabort, ahol a gyerekek megismerhetik a hagyományos technikákat is. Rátkainé Füzér Judit munkáját lánya, Rátkai Luca segíti, aki szintén elismert fotós. A fotókör tagja a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ).

Minden évben számos hazai és külföldi pályázaton vesznek részt, és sosem távoznak üres kézzel: több rangos egyéni és csoportos díjat is elnyertek már. A fotókör tagjai több alkalommal kiemelkedő eredményt értek el például az Országos Diák Fotópályázaton, a RAINBOW Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Pályázaton, ahol 56 ország képviselői versenyeztek, valamint idén az Európai Mobilitási Hét Fotópályázatán.

 

Sok pénz helyett kitartó munkával is megszerezhető a fotóművész diploma

Judit minden diákját arra biztatja, hogy ha érzik magukban a tehetséget és az affinitást a fotós pálya iránt, próbálkozzanak meg vele. Ám mivel a fotósiskolák nagyon drágák és kevesen engedhetik meg maguknak, célszerű egy kevésbé költséges lehetőséggel élni. A különböző kiállításra elfogadott képeket és megszerzett díjakat pontokra lehet beváltani a MAFOSZ-nál, és egy meghatározott pontszám elérése után így is meg lehet szerezni a fotóművész diplomát. Erre bátorítja a tanítványait és a lányának, Lucának is ezt a célt tűzték ki.

A két évtizedes múlt és számtalan díj ellenére jelenleg nincs támogatásuk, így a későbbiekben egyesületként tervezik folytatni munkájukat, hogy valamilyen anyagi forráshoz juthassanak. Rátkainé szerint: „Amíg van gyerek, aki szeretne fotózni, addig folytatjuk.”

A fotókör egyik alkotása, a képre kattintva galéria nyílik! - forrás: kesjarcsabaiskola.hu

 

Galéria

BudaörsHelyifotók