2024.10.07, Hétfő

Kinn alvásra is alkalmas sátorházak épültek a monori erdőben

pestpilis.hu

2016.10.06. 14:06

Pihenő- és tűzrakóhelyek létesültek, összesen 153 kilométernyi turistaút újult meg Monor és Pusztavacs térségében.

Újabb erdei létesítményeket adtak át a Pótharaszti Sétaerdőben - derült ki a Földművelésügyi Minisztérium sajtóközleményéből. A monori erdészet területén számos, asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhely, illetve kijelölt tűzrakó hely, továbbá információs táblák jöttek létre. Az idén kivitelezett négy pihenőhely közül három esetében az ott alvásra alkalmas sátorház is a kirándulók rendelkezésére áll.

A fejlesztést a Pest megye déli részében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az állami erdők vagyonkezelését végző a NEFAG Zrt. végezte. A projekteket támogatta a Pest Megyei Természetbarát Szövetség is, amely a NEFAG monori és pusztavacsi erdészetével együttműködve 153 kilométer turistaút felújításában, kijelölésében, felfestésében vett részt.

Az új létesítmények átadása az ezen a héten zajló Erdők Hete rendezvénysorozat egyik eleme, mely 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

MonorHelyitermészetismeret