2024.10.13, Vasárnap

Idén 25 éves hazánk első vidéki sportmúzeuma

cegledipanorama.hu

2017.02.23. 12:44

Megnyitása óta igen sikeres a Ceglédi Sporttörténeti Gyűjtemény, a jubileumra is számos rendezvénnyel és kiállítással készülnek.

1992. május 12-én Cegléden került felavatásra Magyarország első vidéki sportmúzeuma. A sporttörténeti gyűjtemény megnyitásának előzménye az 1978-tól működő helyi civil szerveződés, a Sporttörténeti bizottság volt.

A szervezet tagjaként Kürti Béla testnevelőtanár és helytörténeti kutató kortársaival Cegléd sportmúltjának feltárását tűzte ki célul. Alapos felderítő és rendszerező munka vette kezdetét, s megszületett Kürti Béla „Fejezetek a ceglédi sport múltjából” című kötete, mely részletesen taglalja a kialakulás nehézségeit és első évtizedeit a XX. század küszöbén. Végigköveti a modern sport megerősödésének folyamatát is, egészen 1984-ig.

Nagyrészt ennek az időszaknak a tárgyi bizonyítékai jelentek meg a most 25 éves sportmúzeum első nyilvános kiállításán 1992-ben, a Gubody utcában. Később a CVSE 75 éves történetét dolgozta fel a „Teljes Gőzzel” című kötet, melyet Magyar László és Péter Aladár dolgozott fel 2010-ben. Ezen felül az 1991-ben már megalapított Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány több, mint tíz kiadvánnyal gazdagította Cegléd helytörténeti irodalmát.

 

fotó: cegled.hu

 

A múzeum megnyitása óta eltelt 25 év alatt javult a város sportinfrastruktúrája, 1983-ban felépült a Városi Sportcsarnok, ezzel és a Vasutas Sportcsarnok modernizálásával egyre több sportág talált saját otthonra. A ceglédi, legtehetségesebb sportolók közül többen a legújabb kori olimpiai játékokon értek el szép sikereket. Itt Harczi Zsolt, Pásztor István, Pálinkás László, Bíró Norbert, Ungvári Miklós, Szellő Imre, Lőrincz Tamás, Czigány Dóra és Lőrincz Viktor nevét emelhetjük ki.

A Sportmúzeum lépést tartott a sikeres ceglédi sportolók teljesítményével, egyre gazdagabb lett a gyűjtemény és országos elismerést vívott ki. 2005-től kezdődően teljesen új külsővel, kimondottan új arculattal fogadja látogatóit. A Szondy István és a Zsengellér Gyula nevét viselő kiállítási termek országos példaértékkel bírnak és élvezik a Magyar Olimpiai Bizottság elismerését is.

A jubileumi év rendezvényekkel és kiállításokkal várja majd a látogatókat. Ünnepi keretek között kívánnak megemlékezni a több évtizedes kutatómunka elhunyt résztvevőiről. Ezen felül szakmai konferenciát szerveznek az országban működő gyűjtemény-vezetők részére. A szervezők szeretnék, ha Cegléd polgárai magukénak vallanák a nemzetközi hírű intézményt és mind többen térnének be (vagy vissza) a Gubody utcába.

CeglédHelyisportmúzeum