2024.10.15, Kedd

Az Omszk-parkot fejleszti Budakalász a Lupa-tó eladásából

budakalasz.hu

2017.03.03. 16:08

A tavat a Szigetet szervező Gerendai Károly vette meg egyik cégén keresztül. Az önkormányzat a bevételből sport és rekreációs célú fejlesztéseket hajt végre.

Budakalász önkormányzata 17 évvel ezelőtt vásárolta meg a Lupa-tó hozzávetőlegesen egynegyed részét, a kavicsvagyon kitermelése céljából. A bányászati tevékenység 2016-ban lezárult, ugyanakkor évről évre egyre nagyobb létszámban jelentek meg – elsősorban nem budakalászi – illegális fürdőzők, ami a megfelelő infrastruktúra és felügyelet hiányában jelentős közegészségügyi és biztonsági kockázatot rejtett magában.

Miután tavaly a tó Óbuda Zrt. tulajdonában álló részén egy szakmai befektető igényes kivitelű strandot létesített, drasztikusan emelkedett a fizetős strandot megkerülő, az önkormányzati részt ingyen és jogellenesen használók létszáma. A kaotikus állapotok megelőzése érdekében az önkormányzat úgy döntött, nyílt pályázatot ír ki a terület hasznosítására.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője jelezte, hogy megvásárolná a tófelület önkormányzati részét, ezzel egyidejűleg bérelni kívánja a tóparton található 6,5 hektáros önkormányzati területet strand és parkoló céljára. A Lupa Vagyonkezelő Kft.-n keresztül érvényes pályázatot nyújtott be, és mostanra sor került a szerződések megkötésére is, melyek összértéke 156.100.000 forint.

fotó: budakalasz.hu

A Lupa-tó eladásából származó bevételt az Omszk-park sport és rekreációs célú fejlesztésére kívánja fordítani a város. Szeretné a csónakázást, vízibiciklizést lehetővé tenni, stéget, szökőkutat és zenés fényjátékot létrehozni, valamint a tó körül gyalogjárdát építeni.

A Lupa-tó fejlesztése jelentős gazdasági előnyöket is generál a város számára: munkahelyeket teremt, iparűzési adóbevételt eredményez és turisztikai vonzerőt is jelent majd. Az önkormányzati parti ingatlanok forgalmi értéke 30-50 százalékban emelkedik, amely milliárdos nagyságrendben növeli az önkormányzati vagyont.

HelyiStrandBudakalászLupa-tó