2024.10.15, Kedd

Látványos fejlesztésekkel újul meg Gyál egyik legnagyobb parkja

gyal.hu

2017.04.20. 17:00

Új sétányok, padok, megújult közvilágítás, térfigyelő kamera, szabadtéri fitneszpark és pihenőligetek is helyet kapnak a többhektáros területen.

A Millenniumi Park Gyál egyik legnagyobb parkja, amely az elmúlt évtizedek során sokat veszített korábbi fényéből. Most azonban mintegy 147 millió forintból minden részlete megújul és a mostaninál szebb, látványosabb nagyvárosi teret élvezhetnek majd az idelátogatók.

„A tervezéskor szem előtt tartottuk, hogy minden változás úgy szolgálja majd az aktív kikapcsolódást, hogy a lehető legkevésbé zavarja az otthonaikban pihenni vágyókat” – mondta Pápai Mihály polgármester.

A Millenniumi Park (Nagykőrösi út – Kolozsvári utca – Munkácsy Mihály utcák közötti zöldterület) teljes felújításának kivitelezését a Kert-Szín-Vonal Kft. nyerte el. A fejlesztés a tervek szerint április 19-től augusztus 10-ig tart majd. A bontási munkálatok során felszámolják az összes hulladékgyűjtőt, a szórt burkolatot, a Szent György szobrot, a padokat, a szaletlit és az összes kültéri bútort, hogy azok helyére teljesen új eszközöket telepítsenek. A parkban található sírokat is áthelyezik. A játszótér és a II. világháborús emlékmű eredeti állapotában megmarad.

kép: gyal.hu

 

Szánkózódomb és edzőpark is lesz

A megújuló park egyik legfontosabb eleme a szabadtéri edzőtér, melyet fitnesz eszközökkel szerelnek fel. Mellette kap helyet a biodiverz madárbarát kert, melynek legfontosabb feladata, hogy speciálisan válogatott honos növényzetével táplálkozó- és búvóhelyül szolgáljon a kert madarainak. A környéken élő és fészkelő madarak a madárbarát kertrészletben elhelyezett padokról kényelmesen megfigyelhetők. A pihenőterek mellett árnyékot adó pergolák húzódnak majd.

A gyáli gyermekek örömére a domb a munkálatok közben kikerülő földanyagoktól megemelkedik, kiszélesedik, így még jobban lehet majd szánkózni rajta télen. Fontos szempont volt, hogy a játszótér felé ne lehessen lecsúszni, és esetlegesen balesetet okozni, ezért a játszótér felőli domboldalon alacsony és középmagas cserjéket ültetnek. Összességében 63 darab fa, 1032 darab félcserje, 11.400 m2 gyep, 8892 darab cserje és 15 darab madáretetőt helyeznek el a park területén. A környezettudatosság jegyében a parkban napelemes világítást alakítanak ki. A felújítás egyik legnagyobb előnye, hogy egy modern öntisztító illemhelyet építenek ki. Továbbá öntözőrendszer, biciklitároló, padok és ivókutak kerülnek kialakításra.

FókuszbanGyálközpark