A fokozottan védett nyugati földikutyát Albertirsa közelében figyelték meg, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén.
A Pest megyéből megközelítőleg fél évszázada kiveszettnek vélt nyugati földikutya (Spalax leucodon) populációját fedezték fel a húsvéti ünnepek utáni napokban Albertirsa külterületén. A megtalálás érdeme az Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoportjának (ABKTCs) tagjait illeti.
A volt homokháti élőhelyeken jelenleg kiskertek, szőlőültetvények, nyaralók, lucerna táblák és telepített akácosok színesítik a tájat. Ebben a környezetben észlelték az első állatot, amely táplálkozni jött a felszínre. A felfedezés után április 27-én, majd május 5-én a helyi természetvédelmi csoport tagjai, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai érkeztek a helyszínre. A terepbejárás alatt kiderült, hogy túráscsoportok nagy számban fordulnak elő a Gerje menti gyepeken is, melyek klasszikus élőhelyeknek számítanak.
Május 5-én két állatot is sikerült fognia a lelkes csapatnak. Az első egyedet - egy idős hímet - Köpönyegnek nevezték el, a második fogott állat - egy szoptatós nőstény - pedig az Albertina nevet kapta. Mindkét állatból vér- és szövetmintát vettek a kutatók, majd szabadon engedték őket a saját járatrendszerükben. A mintavételre a genetikai vizsgálat miatt volt szükség, hiszen az alfajhoz való tartozás csakis így dönthető el.
A pontos alfajt és a most felfedezett populáció méretét egyelőre nem tudták meghatározni, de az biztos, hogy egy rendkívül ritka, különösen veszélyeztetett fajjal gazdagodott az igazgatóság természeti értékeinek leltára. A természetvédelmi feladatok azonban csak most kezdődnek. A részletes felméréseket az élőhelyek stabilizálása, majd esetleges fejlesztése követi. A területek jogi védelmének biztosítása a helyi önkormányzat és a hivatásos természetvédelem közös feladata lesz.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.