A keretösszegre műemléki védelem alatt álló épületek tulajdonosai és használói pályázhatnak.
Félmilliárdos keretösszeggel írják ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén. A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag döntött a pályázat kiírásáról.
A pályázattal elsősorban olyan munkák megvalósulását akarják elősegíteni, amelyek a városképet meghatározó építészeti értékek megőrzésére, felújítására, restaurálására irányulnak.
A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50 százaléka lehet. A támogatás összege pályázatonként nem haladhatja meg a 20 millió forintot.
A támogatásra kizárólag az örökségvédelem - műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem - alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak.
A mostani pályázat a korábbi évek háromféle pályázatából állt össze:
Három nyíregyházi vállalkozás versenyzett a közel nettó 300 millió forintos megbízásért, amelyet végül a Raskett Kft. nyert el. A kivitelező a stadion tetőszerkezetén napelemes kiserőművet, a lelátó alatt pedig akkumulátoros energiatárolót alakíthat ki.