2024.10.07, Hétfő

Megújult az ezer rózsafajt bemutató budatétényi rozárium

pestpilis.hu

2017.06.17. 09:29

Közép-Európa egyedülálló rózsakertjét állították helyre a Herman Ottó Intézet és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) területén a XXII. kerületben.

A rózsakert ünnepélyes avatóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: mintegy 22,4 millió forintból valósult meg a felújítás első üteme. Hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságon belül a dísznövény-termesztés az egyik legintenzívebben fejlődő ágazat, amely több mint harmincezer embernek nyújt teljes vagy részmunkaidős foglakoztatást.

A miniszter megemlékezett a NAIK jogelődjénél dolgozó Márk Gergely kertészmérnökről, akinek érdeme, hogy a hazánkban fellelhető rózsafajta változatok összegyűjtésével a rozáriumban meglévő történeti örökséget átmentette. A kertészmérnöknek méltó emléket állítva az ünnepség keretében felavatták a rózsanemesítő emléktábláját.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója nem mindennapi eseménynek nevezte, hogy a fővárosban virágoskertet avatnak. Elmondta, itt 1000 rózsafaj mintegy 8000 tő rózsájában gyönyörködhetnek a látogatók, akik remélhetőleg egyre nagyobb számban keresik majd fel az ország legnagyobb és legszebb rózsakertjét.

Az avatóünnepségen felszólaló Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere a minisztériummal és annak háttérintézményeivel való jó együttműködés eredményének nevezte a rozárium felújítását, amelynek fenntartásához az önkormányzat a jövőben is hozzájárul. Karsay Ferenc és Gyuricza Csaba partnerségi megállapodást is aláírt az esemény keretében.

HelyifelújításBudatéténynövénytermesztés