Több mint százéves, eredetileg jéggyárként üzemelő épületet alakított át áruházzá Zuglóban a kivitelező Grabarics.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a budapesti XIV. kerületben hozta létre 120. magyarországi áruházat. A zuglói áruházat egy meglévő épület átalakításával építette ki a kivitelező Grabarics Építőipari Kft. a Szugló utca és a Kövér Lajos utca kereszteződésében.
A magyar magasépítő honlapján megjelentek szerint az épület az 1900-as évek elején jéggyárként épült, majd később többször átalakult, legutóbb sportközpontként üzemelt, nem volt műemlék.
A beszámolóból kiderül, a mostani beruházásban a korábbi bejáratot áthelyezték, egy nyitottabb megjelenést létrehozva. Az épületen belül a meglévő födémeket és válaszfalakat, illetve belső kitöltőfalak nagy részét elbontották, csak a statikailag szükséges merevítések maradtak meg, így összefüggő tér jött létre.
Mindezek mellett az épület
A kivitelező Grabarics Kft. legutóbbi beruházásáról kedden számoltunk be: az 1993-ban alapított, legutóbb 10,8 milliárdos éves árbevételt elérő vállalat vasbetongyárat vásárolt Hevesben.
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
A 21. századi magyarok az ókorban itt élő keresztény népeket is eleiknek tekintik, mert a hit összeköti őket - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szerdán Pécsen.