2024.10.15, Kedd

Elkészül a közel 80 éve befejezetlen pesterzsébeti református templom

kozbeszerzes.hu

2017.07.11. 12:56

Az eredeti tervek figyelembevételével, de modern előírások mentén építik meg a helyi gyülekezet által folyamatosan használt, ám elavult fővárosi templomot.

A Budapest XX. kerületében található Klapka téri református templom alagsori szintje 1940-ben ideiglenes fedéssel épült meg, s a gyülekezet azóta is ebben az állapotban használja, bár az az eredeti terveknek és a kor elvárásainak sem felel meg. A Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerülete idén 239,6 millió forintos beruházás keretében végre befejezteti a templomot.

A munka során az eredeti, Szeghalmy Bálint által az 1930-as években készített kiviteli terveket használják fel, azonban a mai előírásoknak és elvárásoknak megfelelő fűtési, energetikai és tűzbiztonsági paraméterek mellett, valamint akadálymentesen épül meg a templom. A több mint ezer négyzetméterre kiterjedő kivitelezésre kiírt közbeszerzésen a kecskeméti Zsigó és Társa Kft. adta a nyertes ajánlatot, további ajánlattevő a szigetszentmiklósi Polaris-Nord Kft. volt.

A Klapka téri templom látványterve (kép: ktre.hu)

Az új szerkezetek építése előtt el kell bontani a 350 négyzetméteres tetőt, a térdfalakat, a tévesen épült két oldalsó kijárati lépcsőt és a torony körüli meglévő födém egy részét. A meglévő vasbeton födémet megerősítik, a főbejárati résznél az újonnan kialakítandó vizesblokk és az előlépcső, valamint a liftakna új alapozással készül el. A tetőszerkezet hagyományos ácsmunka lesz, melynek külső és belső látható részein az erdélyi népi építészetre és Szeghalmy Bálint terveire tekintettel fűrészelt deszka díszítés kerül.

Az ingatlan az összes közművel rendelkezik, de bővítésre szorul az elektromos kapacitás a felvonó és a megnövekedett világítási igény miatt. Az épület körüli járdák, valamint a csapadék- és szennyvízcsatornák szintén megújulnak.

Helyiépítőipari cégektemplomPesterzsébet