2024.03.29, Péntek

A ZÁÉV és a Laterex 11 hónap alatt alakította ki a 400 férőhelyes egyházi épületet.

Hirdetés

Nívódíjjal ismerték el veresegyházi katolikus templom két évvel ezelőtt lezárult építkezését szerdán. Az egyházi fejlesztés a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. és a fővárosi központú Laterex Építő Zrt. kivitelezésében készült el. Az új egyházi épület felépítésére azért lett szükség, mert a Pest megyei város lakossága közel megkétszereződött az elmúlt 20 évben.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

A 400 férőhelyes, több mint 1600 négyzetméter alapterületű templomot Nagy László építész tervei alapján alakították ki. A templomtérben a nagy kupola tetején található üvegben ábrázolták a Szentlelket, illetve szobrot állítottak Szűz Máriának és Keresztelő Szent Jánosnak is. Egy kisebb szentségi kápolnát, egy sekrestyét, valamint két nagyobb és egy kisebb közösségi terem is épült.

 

 

Emberileg és szakmailag is kiemelkedő volt a résztvevők hozzállása

A nívódíj átadási ünnepségén a Laterex képviseletében Borbély Csaba termelési igazgató megköszönte mind Pásztor Béla polgármesternek, mind a tervezőnek, valamint a konzorciumi partner ZÁÉV-nek is az együttműködést.

Szoros határidővel, Pünkösdtől Pünkösdig épült fel a templom

– emelte ki, majd hozzátette: az kívánja, mindenki egészséggel és szeretettel használhassa az épületet.

 

Borbély Csaba

Nagy László tervező is hangsúlyozta hogy a kivitelező konzorcium együttműködése és hozzáállása emberileg és szakmailag is kiemelkedő volt. A Veresegyházán élő építész szerint a templom által teremtett teret nem csupán az egyházközség tagjai, hanem a város többi lakosa is kedveli.

 

Közösségi teret is kapott a város

Veresegyháza korábban nem rendelkezett olyan helyiséggel, mely alkalmas lett volna komolyzenei művek méltó lejátszására és meghallgatására, a templom ma ezt a funkciót is betölti – mondta el a díjátadón a város polgármestere. Pásztor Béla szintén külön kiemelte a kivitelezők gyors munkáját, melynek köszönhetően 11 hónap alatt elkészülhetett az épület.

Nem csak építőipari, hanem emberi kapcsolatok is kialakultak

- mondta el a polgármester.

 

Pásztor Béla

Ezt követően kifejtette: a templomépítkezés pozitív tapasztalatai nyomán mind a ZÁÉV-et, mind a Laterexet szívesen látják a városban. „Megismertük egymást, tudjuk, hogy mit tudnak” – foglalta össze. Veresegyháza fejlesztésén azóta is dolgozik a két vállalat: a Laterex tavaly márciusban adott át egy kilenc tantermes általános iskolát, valamint a város új katolikus gimnáziumát is a ZÁÉV és a Laterex építi fel.

Galéria

HelyiVeresegyházLaterex Építő Zrt.nívódíjakZÁÉV Építőipari Zrt.egyházi fejlesztésekÉpítőipari Nívódíjtemplomépítés