Az aszfaltozás költségeinek jelentős részét a helyi vállalkozások és ott élők finanszírozzák.
Leaszfaltozzák és bekötik a 2-es útba a Berek utcát – értesült a dunakeszipost.hu. A földút a város déli részén fekszik a bevásárlóközpontok felé vezető körforgalomnál, jelenleg a semmibe vezet. A beruházásnak egy, a közelben épülő új étterem is hasznát veszi, amit innen lehet majd megközelíteni.

A lap emlékeztet, a Berek utca kérdése már régóta napirenden van.
Most az nyomvonal valószínű, amely szerint az uta új szakasza a kertészet és a lovasáruház között kapcsolódik majd be a 2-es úthoz.
Az aszfaltozás költségeinek jelentős részét a helyi vállalkozások és ott élők finanszírozzák majd.
A szóban forgó környék a hétvégi bevásárló roham idején rendszeresen bedugul, ha körforgalomból mostantól két irányba is el lehet érni a 2-es utat, az segítheti a forgalom eloszlását.
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.