2024.04.20, Szombat

Eldől, melyik nyomvonal nyer az M0-s befejező szakaszán

magyaridok.hu, magyarepitok.hu

2018.09.10. 11:48

A budapesti körgyűrű régóta várt befejezése fontos állmáshoz érkezett, kiválasztották a tervező cégeket a nyugati szakaszon.

Hirdetés

A Magyar Idők értesülése szerint a beruházó NIF Zrt. kiválasztotta a budapesti körgyűrű egyik befejező szakaszának a tervezőit. A tavaly októberben kiírt közbeszerzést a az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft. és a Vibracomp Kft. alkotta konzorcium nyerte.


Négy év múlva készülhet el

A nyerteseknek az M0-ás autóút nyugati szektorának a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti szakaszát kell megtervezniük, ami egy régóta várt hiánypótló fejlesztést készít elő.

Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósítására a beruházó menetrendje szerint 2020-ra kell készen állnia a terveknek, és akkor elkezdődhet az építkezés, amely 2022-ben be is fejeződhet. 


Több nyomvonalváltozat ütközik

A Budapestet nyugatról elkerülő, mintegy 20 kilométeres szakasz kétszer két sávos, fizikai elválasztású autóútként jön létre beton pályaszerkezettel. Ahogy azt korábban jeleztük, az M0-snak a fővárost nyugatról elkerülő szakaszán több nyomvonalváltozatot is ütköztetnek. A nyomvonalak megvalósíthatóságának összevetése is a feladata a közbeszerzés most kihirdetett nyerteseinek.

A térkép dupla kattintással nagyítható


A nyertes tervező cégek további feladatait ebben a cikkünkben mutattuk be

A projekt összetettségét növeli, hogy

a hegyvidéki területek miatt összesen 10 kilométernyi alagútra lesz szükség a szakaszon. Ráadásul viaduktok is kellenek a Biatorbágy­ és Budakalász közötti szakaszon.


Mi kell még a teljes körgyűrűhöz?

Az M0-ás körgyűrű a szóban forgó nyugati szakasszal, valamint a 10-es utat a 11-es úttal (vagyis a Megyeri-híddal) összekötő északi szakasszal válik teljessé, ami 7 kilométeres lesz.

A körgyűrű teljessé válásával a nyugat-kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül (ennyivel lesz rövidebb a főváros észak felől történő elkerülése, mint a déli), másrészt a beruházások jelentős forgalmi terhet vesznek le a körgyűrű déli szakaszáról.

Az M0-s első szakaszát 1990-ben adták át, azóta 77 kilométernyi autóút épült.

 

Galéria

HelyitervezésM0-sUtiber Kft.Unitef-83 Zrt.