2024.10.14, Hétfő

Pénteken visszatér a Várkert Bazárba a 80-as évek szuperzenekara

mti

2018.09.03. 13:37

Az ismert együttesek tagjaiból összeálló Dinamit az első nagylemezéből 250 ezer példányt adott el, kirobbanó sikert aratva.

A Dinamit együttes legjobb dalait hallhatja a közönség a Várkert Bazárban rendezett pénteki koncerten, a Volt egyszer egy Ifipark sorozat keretében. A zenekar történetéről és a koncertről az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Németh Gábor dobos számolt be.


Havi 40-45 koncerttel nyomultak

Az 1979-ben supergroupként alakult Dinamit együttest tehetséges zenészek alkották ugyan, de megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan "állami rockzenekarként" tartották számon, ezért 1982-ben feloszlottak. Mintegy harminc év szünet után 2009-ben alakultak újra, jövőre pedig negyvenéves jubileumi koncertet is terveznek az eredeti felállással.

A ismert együttesek tagjaiból álló Dinamit zenekar az első nagylemezéből 250 ezer példányt adott el, kirobbanó sikert arattak szinte azonnal. "Havi 40-45 bulit csináltunk (...) ez valóban egy supergroup volt, hiszen minden egyes tag a hangszerének a mestere volt" - emelte ki. Az eredeti együttesbe Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor pedig a Skorpióból érkezett.


Az új lemezről is játszanak

A mostani felállásban Rudán Joe énekel, Szűcs Antal Gábor gitározik, Zselencz László basszusgitározik, Németh Gábor dobol, Hornok István a billentyűs. Ez a zenekar hat éve játszik együtt, ezt a felállást hallhatja a Várkert Bazár közönsége is. A pénteki, mintegy kétórás koncerten a legnagyobb slágerek mellett az új lemez néhány dala is megszólal majd.    

A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött a korszak egyik szimbólumává vált Budai Ifjúsági Park, az Ifipark. A nyári koncertsorozat ezeket az időket kívánja felidézni.

HelyirockzeneVárkert BazárDinamit