A volt irodaház 350 tanulónak biztosít modern körülményeket, a diákok új tornatermet is kapnak.
Jövőre indulhat a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program új otthonának kialakítása Budapest II. kerületében. A Közép-Budai Tankerületi Központ által fenntartott intézmény a Klebersberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium keretében működik.
A szervezet most elköltözik, az új otthon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. két Völgy utcai épülete lesz, melyek bővülnek és át is alakulnak.
A beruházásra idén januárban ítélt meg 3,6 milliárd forintot a kormány, a tankerületi központ a most megjelent ajánlati felhívás szerint 2019. február 8-ig várja a kivitelezési ajánlatokat.
A beruházás tervei év eleje óta elkészültek: a TED-en közzétett felhívás szerint a kivitelezőnek a két épület legfelső szintjén négy gimnáziumi és egy nyelvi előkészítő termet, valamint három csoportszobát kell kialakítania. Az első emeleten a felső tagozatosoknak négy tantermet, két szaktantermet, illetve tantestületi blokkot építenek. A bejárati szinten kap helyet az alsósoknak szánt négy tanterem és a csoportszoba, az iskolai könyvtár, illetve a konyha.
Az intézmény új, közel 600 négyzetméteres tornatermet is kap, több mint 100 négyzetméteres szertárral. Az épületek 350 gyermek, 50 tanár és 10 fős személyzet befogadására lesznek alkalmasak, az illemhelyeket, öltözőket is ennek megfelelően alakítják ki. A lépcsőházakban két új személyfelvonó létesül, az aula pedig új, gyalogos bejáratot kap. A telken két új parkoló, valamint a Völgy utca felőli fedett parkoló miatt egy új gépjármű bejárat is létesül.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.