A leendő elektromobilitási gyárban inverterekhez gyártanak majd félvezetőket.
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában. A létrejövő új gyáregységben az elektromos és a hibrid meghajtású gépjárművekhez készülő inverterekhez gyártanak majd félvezetőket.
A projektről Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be. Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke, az Infineon Technologies Cegléd Kft. felügyelőbizottságának a tagja elmondta: a projektben egy elektromobilitási gyárat hoznak létre. A beruházást azzal indokolta, hogy a következő öt évben jelentős bővülésre számítanak ebben az iparágban. Kiemelte, hogy az elektromobilitással az autóipar hozzá tud járulni a klímavédelemhez.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaiból kiderült, a beruházás jelentősége miatt, illetve mert a fejlesztés segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását, a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég számára. "A beruházás jelentőségét mutatja, hogy miközben a német vállalatcsoport a világ 134 országában van jelen, a további bővítés helyszínének Magyarországot választotta" - fogalmazott a tárcavezető. Arra is kitért, hogy a beruházásokkal foglalkozó amerikai szaklap, a Site Selection idei jelentésében Magyarországot a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja közé sorolta.
Nyilvános cégadatok szerint az Infineon Technologies Cegléd Kft. a 2017. október 1-től 2018. szeptember 30-ig tartó üzleti évében 13,078 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami mintegy 2,48 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaság adózott eredménye a 2018-as üzleti évben 286,9 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 427 millió forinttal.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.