2024.04.19, Péntek
Megújult gránitburkolattal és modern technológiával várja majd az utazókat a Ferenciek tere
A Párisi Udvar a Ferenciek tere egyik legjellegzetesebb épülete, fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Megújult gránitburkolattal és modern technológiával várja majd az utazókat a Ferenciek tere

magyarepitok.hu

2020.04.21. 11:11

Az M3-as metró középső szakaszának állomásain dolgozó SWIETELSKY már jól halad a belvárosi megálló felújításával. A Ferenciek tere múltja jelene és jövője egy cikkben.

Hirdetés

Két peron és öt alagút, 27,7 méterrel a felszín alatt. 2014-ben felújított aluljáró a felszín közvetlen közelében. A fővárosiak kedvelt tere, kávézókkal és a Párisi udvarral odafent. A Ferenciek tere metróállomás a többi M3-as megálló közül is kiemelkedik mind technikai, mind várostörténeti jelentőségével.

 

 

Elsőként adták át, több mint 40 éve

Az állomásteret az M3-as vonal elsőként elkészült közel 5 kilométeres középső szakasza részeként adták át 1976. december 31-én, míg az aluljárót szintén 1976-ban, mintegy fél évvel korábban avatták fel. 44 éves múltja során a metró itt ugyanúgy kiszolgálta az ELTE hallgatóit és a Váci utca turistáit, mint a helybelieket, vagy a Budára tartó átszálló forgalmat.

 

A Ferenciek tere (Felszabadulás tér) és a Szabad sajtó út metróhoz kapcsolódó átépítése. 1975-ben. (Fortepan/Urbán Tamás)

 

Fontos városközpont szívét revitalizálja a SWIETELSKY

Ennek során azonban jelentősen megkopott a régi fénye, amit a korábban említett rekonstrukciók ugyan részben már visszaadtak, de maga az állomástér mintegy 2800 négyzetmétere igencsak felújításra szorult.

 

 

Ezen dolgozik a SWIETELSKY Kft. - a tervezőasztalnál és hétvégente az év eleje óta, a március 7.-én intézett lezárás után pedig a helyszínen is folyamatosan. A cég a munkát a teljes középső szakaszon végzi – a Lehel tértől a Nagyvárad térig kapják meg a rég várt felújítást a megállók. A helyszínekről lapunk részletesen beszámol: az Arany János utcát már bemutattuk, legközelebb pedig a Corvin negyed kerül majd sorra.

 

Megújuló felületek, megszokott szín

Az állomáson a bontási és kábelfeltárási-gépészeti munkák már meg is kezdődtek. Az állomás eredeti szerkezete megmarad, viszont az elavult elemeket korszerű anyagok váltják fel. A Ferenciek tere tervezett színvilága a vörös árnyalatain alapul, így illeszkedik a meglévő, az utasok által megszokott színhez. A bejáratnál pedig az eddigi többkapus belépő helyett tág passzázskaput alakítanak ki.

 

 

Gumi helyett gránit

Az utasforgalmi terekben a bútorokat lecserélik és még számos más, jelentősebb rekonstrukciós munkát is elvégeznek, így megújul a metrócsarnok kő-, a lejtakna alumínium- és a mélyállomás kő oldalfalburkolata, mely sok helyen sérült, vagy esztétikailag nem felel meg a mai igényeknek.

 

 

A pilléreket borító acéllemez mára szintén rossz állapotban van, ez is javításra szorul. A középszürke színű gránitburkolatú padló szintén felújítandó: a teljes burkolat cseréjére sor kerül majd. A biztonsági sávok gumiburkolata helyére gránit kőlap burkolat kerül. A világítási rendszert az utasterekben egységesen korszerű, burkolatba süllyesztett LED-es lámpatestekkel alakítják ki. Az üzemi terekbe szintén energiatakarékos, de kompakt fénycsöves fényforrású lámpatestek kerülnek.

Az állomás üzemi tereiben – többek között a peron alatt találhatókban is – gépészeti és tűzelhatárolási feladatokat is elvégeznek, illetve az elektromos hálózatokon is dolgoznak majd a projekt során.

 

Az állomás aluljárója a 2014-es felújítás után (BKK)
HelyiSwietelsky Magyarország Kft.metrófelújításFerenciek tereM3-as metró