Az edzőközpont elsődleges célja, hogy a Dunakeszire érkező magyar és külföldi sportolóknak, egyesületeknek megfelelő szállást biztosítson.
Átadták a hazai támogatásból felépített nyíltvízi edzőközpontot Dunakeszin. A létesítmény mintegy 760 millió forintból valósult meg alig másfél év alatt a városi napközis tábor területén.
Az edzőközpont elsődleges célja, hogy a Dunakeszire érkező magyar és külföldi sportolóknak, egyesületeknek olyan szállást biztosítson, amelynek a közelében elérhetőek evezésre, úszásra, sportolásra alkalmas helyszínek, így a Dunakeszi Kajak Club vagy a Dunakeszi Sárkány Légió.
A helyszínen minden adott komplett edzőtáborok megszervezéséhez is.
A létesítmény megvalósításának másik fontos célja, hogy használatával erősítsék a város külföldi és belföldi testvérkapcsolatait, ezzel összefüggésben pedig cserediák-programok meghirdetésére is lehetőséget biztosít.
Az új, közösségi térként is funkcionáló központ egyszerre több mint ötven fő elszállásolására, száz fő étkeztetésére, valamint a sporteszközök tárolására biztosít lehetőséget.
A szalagátvágáson Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere is jelen volt.
A Polgármesteri Hivatal sajtóközleménye szerint a beruházást a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is támogatta. A területet a megvalósításhoz a település önkormányzata biztosította, amely segíti az üzemeltetéshez szükséges eszközök beszerzését is.
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.