Tovább erősödhet Magyarország filmipari szerepe a Visual Europe Group több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztésével. A projekt Fóton a Nemzeti Filmintézet még nagyobb, hasonló, de nem azonos feladatokat ellátására épülő központja közelében készül el.
A közép-kelet-európai régió legnagyobb virtuális filmstúdióját építi fel a fóti HelloParks területén a Visual Europe Group Magyarország cégcsoport. A 11 millió euró (ez jelen középárfolyamon mintegy 4,4 milliárd forintnak felel meg) értékű beruházása 2024 első negyedévében készülhet el – derül ki a cég február 7-i közleményéből.
A projekt helyválasztása azért is figyelemreméltó, mert szintén Fóton zajlik a hazai filmipar fóti bázisának, mintegy 30 milliárd forint értékű komplex fejlesztése. Mint ahogy arról korábban is írtunk, itt a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a Market Építő Zrt. végzi el a kivitelezést, illetve lapunk értesülései szerint alvállalkozóként a KÉSZ Csoport tagvállalatai és partnerei közül a KÉSZ Metaltech Kft. és bim.GROUP Kft. is dolgozik a projekten, ezek közül a KÉSZ Metaltech a studiócsarnokokon is. A csarnokok acélszerkezetét pedig a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. készítette el. |
---|
A Visual Europe Group Magyarország közleményéből kiderül: a virtuális stúdió a globális filmgyártás jelenlegi legmodernebb és legnagyobb tempóban fejlődő szegmense, ezért a beruházás a világ legnagyobb filmes produkcióit, streamingszolgáltatóit csábíthatja majd Magyarországra. Mint a cég vezérigazgatója, Botond Szabolcs a vg.hu-nak kifejtette, a virtuális stúdióba „több száz négyzetméter LED-falat telepítünk majd, innovatív megoldásokkal. Ez a technológia hazai és nemzetközi filmes produkciók, streamingszolgáltatók által készített tartalmak, videóklipek és reklámfilmek forgatására is használható lesz." Elmondta még, hogy
a Magyarországra érkező hollywoodi szuperprodukcióknak vagy a világ meghatározó tartalomgyártóinak, mint a Netflix, az Amazon, a HBO vagy a Paramount, egyaránt egyedi megoldásokat tudnak majd kínálni.
A virtuális stúdió lényege, hogy a jelenet hátterében nem valódi díszletet, hanem LED falak alkotta képeket használnak, és ezek a képek bármilyen környezetet képesek fotórealisztikusan, 3D-ben ábrázolni. Ezzel a megoldással nagyságrendekkel csökkenthető a produkciók utazási és szállítási költsége, valamint ökológiai lábnyoma. Emellett forgatásokon nem szükséges az időjárási körülményekhez és napszakokhoz igazodni, hiszen bármilyen környezeti hatás szimulálható a háttérben. Ez a színészeknek is megkönnyíti a munkáját, hiszen a zöld hátteres (green box) megoldásokkal ellentétben ők is végig látják a virtuális környezetet, amelyben játszanak.
Hasonló technológiával foglalkozó stúdióból Magyarországon három kisebb működik, jellemzően többéves várólistákkal, Európában pedig összesen tíz stúdióban érhető el hasonló megoldás, a legközelebbi Lengyelországban.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.