2024.10.03, Csütörtök

Hétvégén Laskafesztivál Cegléden

2016.06.15. 14:06

Még mindig lehet jelentkezni a hétvégi Laskafesztivál főzőversenyére.

Még mindig lehet jelentkezni a hétvégi Laskafesztivál főzőversenyére. Eddig mintegy 30 csapat részvételét regisztrálták a szervezők. A háromnapos program idén is bőséges kikapcsolódási lehetőséget kínál a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

A koncertek, kézműves vásár és játszóház mellett lovas-és sportprogramok is lesznek. A rendezvénysorozat pénteken délután kezdődik. A Nemzeti vágta előfutamát vasárnap tartják, ahol több ceglédi lovasnak is szurkolhatunk. Cegléd színeiben Szabó Levente ül nyeregbe, a kicsi huszár futamon pedig Kelemen Natasáért szurkolhatunk. Lővei Nándor Ceglédbercelt képviseli majd. A fesztiválra ingyenes autóbuszok is indulnak. A programokról tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartottak.   

Cegléd az egyik legnagyobb rendezvényére készül. A Laskafesztivál idén is három napos lesz. A programok pénteken délután 5 órakor kezdődnek. Ezen a napon koncertet ad a The Biebers és az Irie Maffia is. A szombat pedig főzőversennyel kezdődik. Eddig mintegy 30 csapat jelezte részvételét, de még mindig várják a nevezéseket. "Nagyon szép főzőhelyet alakítottunk ki. Még szebb, mint tavaly volt. Árnyas környezetben lehet főzni. Három kategóriát hirdettünk. Lebbencsleves, öreglebbencs és lebbencs kicsit másként. Főzőversenyt illetve a zsűrit a helyi vendéglátós szakemberekből állítottuk össze. A zsűri elnöke Gianni Annoni lesz." - mondta el Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező.

A főzőverseny mellett látványos lovasprogram is várja majd a kilátogatókat szombaton. Országos amatőr kettesfogathajtó versenynek ad helyet a fürdő melletti terület és persze még sok minden másnak is - mondta Füle János, a Füle Tanya tulajdonosa. "A szünetekben lesz karüsszel bemutató, csikós bemutató, puszta ötös bemutató, majd délután jön a második forduló. Egy órakor kezdődik a második forduló, utána lesz vadászhajtás, lesz a helyi versenyzőknek helyi szabadidő lovassport verseny."

Lesz gumis kocsis hajtás is - tette hozzá Füle János. A fogathajtó verseny szombaton fél tízkor kezdődik, az eredményhirdetés délután fél hatkor lesz. A színpadon reggeltől fellépők várják a kilátogatókat. Este Tom White és zenekara a Zanzibár és a Kiscsillag is koncertet ad. A Laskafesztivál kísérőrendezvényeként - az Európai sporthét keretén belül - strandfoci bajnokságot is tartanak majd a fürdő területén szombaton. "Nyolc csapat nevezését fogadtuk Kibővítettük a rendezvényt strandröplabdával, ahol két fős csapatok jelentkeztek. Öt csapat nevezését fogadtuk. Ezt a strand homokos részén fogjuk a termálfürdőben megrendezni." - mondta el Jezerniczky Márta, a Pest megyei Szabadidősport Szövetség szervezője.

Vasárnap a Nemzeti Vágta előfutamát rendezik. A versenyigazgató néhány változásról is beszámolt a sajtótájékoztatón. "A középdöntőben és a döntőben egy körrel megnöveljük a távot. Ennek az a célja, hogy a legjobban felkészült páros nyerje meg a nemzeti vágtát és ne a legszerencsésebb. Tehát innen is üzenem minden lovasnak, hogy érdemes munkát fektetni a lóba." - mondta Bende Csaba, a Nemzeti Vágta előfutamának versenyigazgatója.

A vasárnapi vágtán több ceglédiért is szurkolhatunk. Szabó Levente versenyez majd Cegléd színeiben, a kicsi huszár futamon pedig Kelemen Natasa. Lővei Nándor pedig Ceglédbercelt képviseli majd a kilenc fős mezőnyben. "Szeretném megköszönni a város lakosságának hogy olyan szép számban ki szoktak látogatni a rendezvényre és szurkolnak a ceglédi lovasoknak. Ezt kérem tegyék meg az idén is, mert a nemzeti vágta versenyén kívül még díjugratásban is lesz ceglédi érdekeltségű lovas." - árulta el Kövesdy István, a futam szervezője.

A Laskafesztiválon ceglédi hagyományőrzőkkel is találkozhatnak a kilátogatók és az őstermelők is bemutatkoznak. Az Európa focibajnokság meccseit kivetítőn lehet majd nézni, és idén először az interneten, webkamerás felvételen is lehet követni a fesztivált.

forrás: cegled.hu

Galéria

CeglédFókuszban