Az európai hírű fotográfus, Nagygyörgy Sándor emléke előtt tiszteleg a hódmezővásárhelyi alkotók képeit bemutató tárlat a Bartók Béla úton.
Csütörtökön Budapesten, a Bartók1 Galériában nyílik meg a mártélyi Tisza-holtág legszebb képeit bemutató tárlat. A képeknek a 13. Vásárhelyi Fotószimpózium ad otthont, melynek alkotói minden évben egy-egy héten át egy kötelező vagy szabadon választott témát járnak körül.
A művészek korábban megörökítették Hódmezővásárhely épített, szellemi, tárgyi, emberi és természeti értékeit. Tavaly a nagy előd és mester, Nagygyörgy Sándor (1933-1993) fotográfus előtt tisztelegve az európai hírű természetfotós kedvenc témáját, a helyi képzőművészeknek ihletet adó mártélyi Tisza-holtágat kapták lencsevégre.
A több száz felvétel közül több mint negyvenet tekinthet meg a közönség december elejéig a Bartók1 Galériában, a XI. kerületben, a Bartók Béla út 1. szám alatt.
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
A 21. századi magyarok az ókorban itt élő keresztény népeket is eleiknek tekintik, mert a hit összeköti őket - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szerdán Pécsen.