2024.10.14, Hétfő

Új lemezzel és koncertsorozattal ünnepli a karácsonyt a Ghymes

mti

2016.11.25. 06:58

A hagyományokat csak úgy lehet ápolni, ha használják őket, a karácsony pedig akkor az igazi, ha énekelünk és betlehemezünk – ezt üzeni a népszerű világzenei együttes.

Mennyből az angyal címmel új karácsonyi lemezt készített a Ghymes. "Korábbi, kilenc évvel ezelőtt megjelent karácsonyi lemezünkön, a Mendikán kevéssé ismert dalok szerepeltek, a mostanira a legismertebbeket tettük, valamint tíz versemet, amelyeket Pápai Erika ad elő" - mondta Szarka Tamás, a Ghymes énekese, hegedűse a csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatón.


A szlovák himnuszt ihlető magyar népdal is a lemezen

A CD-re felkerült mások mellett a címadó Mennyből az angyal, a Mostan kinyílt című magyar népdal, amelyből a mai szlovák himnusz zenéje lett vagy a szintén nagyon régi Kis karácsony éjszakája, amelyet az elmúlt évtizedekben Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű szöveggel énekeltek az emberek.

Szarka Gyula gitáros, énekes arról beszélt, hogy a hagyományokat csak úgy lehet ápolni, ha használják őket. „Vagyis ha énekelünk, ha karácsonykor elmegyünk mendikálni (a karácsonyi köszöntő felvidéki elnevezése – a szerk.), betlehemezni. A karácsonyi koncertek lélekemelőek számunkra és munkaigényesebbek is, mert a fellépések napján kell az egész műsort elpróbálnunk a helyi kórussal" - fogalmazott Szarka Gyula.


Erdélybe és Felvidékre is elér a turné

A népszerű világzenei együttes pénteken Kiskunmajsán kezdi tizennégy állomásos karácsonyi koncertsorozatát, amely december 28-án a budapesti Szent István Bazilikában zárul.  A zenekar a turnén az erdélyi Szatmárnémetibe és a felvidéki Nádszegre is eljut. A helyszínek között művelődési házak, művészeti központok, szabadtéri rendezvények, valamint templomok is találhatók.

A Ghymes minden koncerten helyi nagy létszámú, ötven-nyolcvan fős kórusokkal, általában gyerekekkel lép fel. A koncertsorozat bevételének egy részét a kárpátaljai Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ javára ajánlják fel.  


Tíz platina- és öt aranylemeznél tartanak

A Kossuth-díjjal elismert felvidéki Szarka fivérek által vezetett Ghymes zenekar eddigi több mint három évtizedes működése alatt 18 albumot jelentetett meg, ezek közül tíz platina-, öt pedig aranylemez lett. Az utolsó stúdióanyag a 2012 végén megjelent 30 fényév volt.

HívogatózeneGhymes