2024.10.07, Hétfő

III. Esélyegyenlőségi nap - azaz a világ egy kicsit másképp

2016.05.30. 09:10

Idén harmadik alkalommal rendezte meg az Esélyegyenlőségi Napot a Pest Megyei Kormányhivatal.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg az Esélyegyenlőségi Napot a Pest Megyei Kormányhivatal. A rendezvény célja évek óta az ép és a fogyatékossággal élő dolgozók közötti kapcsolatok erősítése és az idei programok az autizmus köré épültek. Az eseményen részt vett Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, Kővári Edit az Autisták Országos Szövetségének elnöke, Fekete Gy. Viktor és Oravecz Lizanka a Megismerhető Autizmus Generáció- Lélekhely Egyesület tagjai, Szántó Tamás autista gyermeket nevelő szülő és Szentendrei Tibor esélyegyenlőségi referens.

Köszöntőjében Tarnai Richárd kormánymegbízott a sport világából vett példából kiindulva szólt arról, hogy gyakran beszélünk „az esélytelenek nyugalmával pályára lépő versenyzőről, csapatról” és mégis nagyon gyakran az esélytelennek vélt győz végül a pályán. Elmondta, hogy „az esély nem nyugalom, hanem inkább pezsgés és izgalom. Az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy megadjuk a támogatást ahhoz, hogy az is meg tudja csinálni a mindennapi tevékenységet, munkát, aki jelentős hátránnyal, fokozottabb nehézségekkel indul az életben. Ezért növelte a kormány intézkedéseivel az utóbbi években 16-ról 25 százalékra a fogyatékkal élők foglalkoztatottságát és emelte a támogatásukat idén 5 milliárd forinttal, amely így immár megközelíti a 35 milliárd forintot”- fogalmazott Tarnai Richárd kormánymegbízott.

"Minden ember egyforma és minden ember nagyon is különböző" - kezdte beszédét Kőváry Edit elnök asszony kiemelve- "az autisták is elsősorban emberek. Vannak hátrányosan és előnyösen megváltozott képességeik. Elmondta, hogy hogyan segítették őt és autista gyermekét az egyik kormányablaknál az akadálymentesített ügyintézéssel. Tapasztalata szerint sokszor nincs elegendő ismeretünk a más-más fogyatékossággal élő emberek gondjairól, de ha megismerkedünk velük, az nemcsak nekik, de mi magunknak is nagy segítséget jelenthet az életben".

Az autisták képviseletében Oravecz Lizanka és Fekete Gy. Viktor beszélt az esélyegyenlőségi napon többek közt arról, "hogy fontos lenne megérteni, hogy az autisták nem sajnálatra és együttérzésre vágynak, inkább megérteni kell a nehézségeiket. És bár sok dolog van, amire ők nem képesek, de sokszor nem érzik magukat fogyatékosnak, hanem egy saját, önálló, talán különlegesen szép világban élnek. Vannak tehát emberek, akik a társadalom által felállított normát nem képesek teljesíteni, éppen ezért a figyelem amiatt szükséges számukra, hogy elérhessék ezt a normát".

Szántó Tibor autista gyermekkel foglalkozó szülőként arra kereste a választ, hogy miként tudja a szülő megérteni az autista gyermeke a gondjait, ha a gyermek nem érti, hogy mit akarnak tőle és eszközök híján gyerek sem képes akaratát közvetíteni a szülő felé.

Az előadások után az integrált óvodai közösségben tanuló fogyatékkal élő óvodások érzékenyítő neveléséről és az kutyaterápiáról adott bemutatót az Érdi Tusculanum Óvoda Winklerné Hiripi Irén vezetésével, majd Gujné Szabó Tünde az autizmusról, valamint Gyebrovszkiné M. Szlvia az autizmus szempontú akadálymentességről tartott előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Végül a Nyári Pál teremben a „Nevem Sam” című film vetítésével zárult a III. Esélyegyenlőségi nap, a Pest Megyei Kormányhivatalban.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Galéria

Fókuszbanesélyegyenlőségfogyatékkal élők