21 gyártósoron évi 22 millió ruhadarab készülhet el az első így automatizált gyárban.
Évtizedek óta próbálják a robottechnológiával foglalkozó tudósok megoldani a közepesen bonyolult varrási feladatok automatizálását. Most az ismert amerikai Georgia Tech egyetem kutatói olyan hardvert és szoftvert hoztak létre, mely képes 22 másodperc alatt összeszerkeszteni egy pólót.
Az egyetem a technológiát egy SoftWear Automation nevű vállalatba szervezte ki, amely első lépésben máris az Adidasnak fog ruhát varrni. 21 gyártósoron évi 22 millió ruhadarab készülhet el az éjjel-nappal hatalmas sebességgel dolgozó robotoknak köszönhetően.
Ez a technológia az iparág szemléletváltásához vezethet, mivel ma a ruhagyártás legtöbb feladatát emberi munkával, gyakran olyan harmadik világbeli országokban végzik el, mint Bangladesh. A SoftWear szakemberei pedig jelenleg már azon dolgoznak, hogy a farmernadrágok, ingek és egyenruhák varrását is gépekre bízhassák.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.