A MERKBAU Csoport az elmúlt 5 évben hihetetlen nagy növekedést tudhat magáénak.
Bács-Kiskun megye legjelentősebb magasépítési vállalatának, az idén a 25 éves alapítását ünneplő Merkbau Csoportnak a társtulajdonosát Knáb Jánost az évforduló kapcsán arra kértük, hogy engedjen betekintést a cégük működésébe, adjon magyarázatot az elmúlt öt évük rohamos fejlődésére és mutassa be, hogy számukra mi a fontos valójában – írja a bacsmegye.hu.
– A MERKBAU Csoport az elmúlt 5 évben hihetetlen nagy növekedést tudhat magáénak, miben látja ennek a magyarázatát?
– Erre a kérdésre magabiztosan mondhatnám, hogy ez egy tudatos folyamat következménye, illetve azt is, hogy szerencsénk volt. De a számokban kifejezhető növekedésünk magyarázata azt gondolom, hogy részben a tudatosságunkkal, részben a szorgalmunkkal és a jó szerencsénkkel magyarázható leginkább.
A 2006-os, akkoriban kiemelkedő eredménnyel záruló év után, amikor 2007-ben egy kicsit „gyengélkedtünk”, a vezető kollégákkal leültünk és bevezettünk egy módszert, ami a korábbinál is részletesebb tervezést foglalt magába. Ezt követően ebből rendszert alkottunk, amelyet azóta is működtetünk. Ezeknek a fórumoknak a feladata, hogy rendszeresen áttekintsük a cégcsoport céljait, az odavezető út szükséges prioritásait. Így miközben rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk a likviditásunk megőrzésének, legalább ilyen fontosnak ítéljük a jó kollégáink megtartását és kiváló új kollégák csatolását a céghez. Ez a felsorolás nem fontossági sorrend, de hisszük azt, hogy az említett két szempont után következik csak az árbevétel és a nyereség mértéke.
– Hogyan képzelik a csoport jövőjét?
– Célunk, hogy a Merkbau Csoport a fenntartható fejlődés útját járja a jövőben is. Tudjuk jól, hogy ha a stagnálást tűzzük ki célul, az máris egy visszalépés. Ettől persze előfordulhat, hogy lesznek rosszabb éveink, de ezt nem feltétlenül éljük meg negatívan. A mi tevékenységünk egy olyan piacon zajlik, ami meglehetősen hektikus. Például az idén sok kisebb volumenű megbízásunk van, ami legalább annyira megterheli a csapatot, mint egy-egy jelentős volumenű megbízás. Elképzelhető, hogy az idén egy kicsit visszalépünk a bevételeink mértékét illetően, de számunkra sokkal fontosabb, hogy a működésünk átlátható legyen, és benne legyen a csapatban az erő, hogy ha egy vagy több nagy megbízás elé állít bennünket az élet, akkor annak meg tudjunk felelni.
– A politikusok sokat beszélnek a 2014-2020-as európai pénzügyi időszak kapcsán arról, hogy ebben az időszakban a források 60 %-át a gazdaság növekedésébe kívánják irányítani. Mi a véleménye erről?
– Én úgy látom, hogy az építőipart komolyan fogja érinteni ez a folyamat. Azonban a 2015-ös év második felében sem várom, hogy a pályázatok megvalósulási szakaszba érnének. Ezért azt gondolom, hogy e tekintetben a 2016-os év lehet az intenzív kezdet. Lehet hallani energetikai fejlesztésekről, elindulni látszanak a GINOP és egyéb pályázatok, így kifejezetten optimisták lehetünk.
Másik szempontból egy komoly kérdés, hogy kapacitások terén meddig bővíthető a magyar építőipar. Például arra gondolok, hogy az idei nyáron az energetikai felújítások és az ezzel összefüggő homlokzati hőszigetelések, szakipari munkák teljes leterheltséggel működnek. Tehát ha valaki arra számít, hogy az ilyen jellegű erőforrásokat öt vagy tízszeresére lehet növelni, az azt gondolom, hogy téved.
– Bevonják Önöket, például, mint Bács-Kiskun megye legnagyobb árbevétellel rendelkező magasépítő cégét például a megyei tervezésbe?
– Egyelőre még nem vontak be minket, pedig talán érdemes lenne meghallgatni a vállalkozói szféra tapasztalatait a tervezés során. Számunkra az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) az a szakmai szervezet, ahol a véleményünket megfogalmazhatjuk. Ez a szakmai képviselet gyűjti össze és fogalmazza meg a véleményeket egyebek mellett a kormány felé a törvények előkészítése során. Azt látom, hogy ki is kérik az ÉVOSZ véleményét, így tulajdonképpen ezen a szervezeten keresztül el lehet juttatni üzeneteket a döntéshozók irányába.
– A MERKBAU Csoport kapcsán is érdekes az a kérdés, hogy a kormány „mozgását” figyelve, amit az önkormányzatiság, de akár a takarékszövetkezeti szektornál is láthattunk, nem tartanak attól, hogy a rendszerváltás előtti módon egyfajta térségi építőipari vállalatokon keresztül a kormány az építőipart is államosítani fogja?
– Bízom benne, hogy Magyarország, a Magyar Kormány nem ebbe az irányba tart. Remélem, hogy a cégek felkészültsége, a vállalkozások piac iránti érzékenysége fogja eldönteni, hogy ki, mikor és hol tud érvényesülni.
– A rendszerváltáskor alapított, mára jelentős hazai vállalattá vált társaságok szinte mindegyikénél mára az egyik legfontosabbá váló kérdés az utódlás témaköre. A MERKBAU Csoport „hármas fogata” a három alapító tulajdonosa Merényi Jakab, Balanyi László és Ön ugyan még fiatal emberek, de ennek ellenére felmerül-e néha ez a kérdés?
– Ez az a téma, amiről még sokat nem beszéltünk, mindenesetre az látszik, hogy a gyerekeink közül többeket érdekel a terület. Az egyik tulajdonostársunk fia máris nálunk dolgozik, de szerencsére másokat is érdekel a cég. Azt gondolom, hogy a legfontosabb e tekintetben az, hogy a jövendő munkatársaink mellett a gyerekeink számára is olyan attraktív legyen a MERKBAU Csoport, hogy szívesen csatlakozzanak jól képzett pályakezdőként, vagy adott esetben néhány év tapasztalattal a cégcsoporthoz.
– Sok éve kívülről szemlélve a középméretű vállalatuk egy rendkívül tudatos marketing tevékenységet valósít meg. A kereskedelmi tevékenységüket ahol eddig elkezdték ott rövid időn belül piacvezetőkké váltak, de számos képzésről, találkozóról, oktatásról számolhattunk már be a Merkbau Csoport kapcsán az elmúlt években. A duális oktatás terjedése kapcsán tervezik-e például mondjuk egy önálló ösztöndíjprogram elindítását?
– Látva azt, hogy számos jelentős méretű vállalatnál milyen professzionális formában vezetik be a gyakornokaikat a cég életébe, bennünk is felmerült már, hogy mi is egy hasonló programot dolgozzunk ki. E téren arról tudok beszámolni, hogy mi jelenleg egy szakmunkásokat, technikusokat, felsőfokú képzésben részt vevő hallgatókat is magába foglaló program kialakításán dolgozunk. A kérdésére válaszolva, igen elindultunk a humán erőforrás tudatos fejlesztésének útján, annak érdekében, hogy a jövőben is a lehető legjobb szakemberekkel valósíthassuk meg a legkülönbözőbb megbízások teljesítését.
– A múlt héten, az idén alapításának a századik évfordulóját ünneplő MAN csoport Dunaharasztiban elkezdett fejlesztésének az alapkőletételénél, mint a kivitelezést elnyerő vállalkozás vezetője kijelentette, hogy örülne annak, ha a MERKBAU Csoport is egyszer százéves lehetne. Én csak azt kérdezem, hogy 25 év múlva milyennek szeretné látni a Merkbau Csoportot, építőipari szakcégnek, gyártó vállalatnak, pénzügyi csoportnak, ingatlan fejlesztőnek?
– Akár ezek mindegyikének egyszerre, hiszen a széles vállalati profil folyamatos törekvés a mi vállalakozói világunkban. Ha alaposan végigvesszük, akkor a Merkbau Csoport valamilyen szinten ma ezek mindegyikével foglalkozik, talán az ingatlanfejlesztést kivéve. Én szeretném, ha a MERKBAU alapkapacitásai a jövőben is megmaradnának, ill. néhány újabb szegmens tekintetében ezek fejlődnének. Szeretném továbbá ha a kereskedelmi tevékenységünk is megőrizné, ill. tovább stabilizálná piaci pozícióját, valamint fejleszteni tudnánk külföldi érdekeltségeinket.
A legfontosabb cél azonban, hogy a likviditás megőrzése mellett a jó munkatársakat még fokozottabb odafigyeléssel meg tudjuk tartani. Amennyiben ez így lesz, úgy jó esélyünk van arra, hogy a cég továbbfejlődjön.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.