A Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya második alkalommal rendezte meg a Közútkezelői és úthatósági szakmai műhelyt.
A Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya második alkalommal rendezte meg a Közútkezelői és úthatósági szakmai műhelyt, a Gödöllői és Aszódi Járások települései részére, melyek közül Gödöllő, Kerepes, Szada, Valkó, Kistarcsa, Nagytarcsa, Veresegyház, Domony képviseltették magukat.
Az előadássorozat célja az volt, hogy az érdeklődők számára eligazodást adjanak a jogszabályi környezet labirintusában, illetve lehetőség nyíljon az ügyintézők személyes találkozására, felmerülő kérdések megvitatására.
Házigazdaként először Urbanics Gábor a Gödöllői Járási Hivatal vezetője köszöntötte a részvevőket, majd a Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Útügyi Osztályának vezetője, Sándor János mutatta be a szakmai műhely előadóit és az előadások témáit.
Az önkormányzatok által kiadásra kerülő közútkezelői hozzájárulások és szakhatósági állásfoglalások jogszabályi környezetét és azok elvárt tartalmát Tóth Sándor útügyi referens foglalta össze. Külön felhívta a figyelmet a 2016. január 1-jét követően életbe lépett új ügyintézési határidők betartásának fontosságára, hiszen a közútkezelő válaszának elmaradása esetén megadottnak kell tekinteni hozzájárulását a kérelem szerinti műszaki tartalom megvalósításához.
A második előadásban Horváth-Gaál Hajnalka útügyi referens ismertette a hatóságok hatásköri illetékességét, majd ezt követően az engedélyezési eljárások típusait, folyamatát, az eljárásban résztvevők feladatait tekintette át a jelenleg hatályos jogszabályi környezet ismertetésével.
A térségben több települést is érint a Budapest-Hatvan közötti vasútfejlesztés, ezért a szervezők fontosnak tartották, hogy az érdeklődők tájékoztatást kapjanak a vasúti keresztezéssekkel kapcsolatos közútkezelői feladataikról. Erdélyi Réka útügyi referens számolt be a vasúti átjárókra és vasúti gyalogos-átkelőhelyekre vonatkozó jogszabályi háttérről, az eljáró hatóságokról, közútkezelői feladatokról, valamint az átjárók forgalomszabályozásáról.
Magyar Közút NZrt. Pest Megyei Igazgatóságáról Millián Anna osztályvezető asszony előadása zárta a szakmai műhelyt. Bemutatta a kezelők illetékességi területeinek lehatárolása során figyelembe veendő szempontokat, majd összefoglalta, hogy az országos közútkezelő mely esetekben jogosult eljárni, kezelői hozzájárulásában előírást tenni. Végezetül példákkal mutatta be a hozzájárulásuk nélkül, vagy attól eltérően kivitelezett beavatkozásokból eredő problémákat.
A visszajelzések alapján látható, hogy a szakmai műhely sorozatra szükség van, ezért ez a szervezők szándéka szerint tovább folytatódik a megyében.
(Pest Megyei Kormányhivatal)
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.