2024.12.03, Kedd

Hulladékszobrokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre

mti, godolloifilmfest.hu

2017.11.15. 11:53

Egymillió forintos díjért pályázhatnak a természetért aggódó művészek és diákok, az alkotásokat Gödöllőn állítják ki.

A biológiai sokszínűség és az ember által okozott változások kerületek célkeresztbe az idei Trash Art, hulladékszoborállító művészeti programon. A projektre november 15-től várják az alkotók jelentkezését.

Az idén májusban debütált programban elkészült alkotásokat először a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon tekinthették meg a résztvevők. Most a nevezés bárki számára nyitott, amatőr, diák és művész kategóriákban várja a jelentkezőket a szervező Greenius.

 

A környezetvédelem nem gyerekjáték

Az Aztakeservit Egyesület alkotása (godolloifilmfest.hu)

 

A pályaműveket az eddigi gyakorlatnak megfelelően Gödöllőben mutatják be tavasszal, majd a kiállítással az ország számos városába ellátogatnak. A verseny fődíja egymillió forint, tavaly 17 alkotás jutott el a nagyközönség elé, a győztes hulladékszobrot a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói készítették el, az alkotás neve Gyerekjáték. A különdíjat a dunaföldvári Aztakeservit Értékőr Egyesület kapta Nem? Ez is?!. című szobrukért.

A szobrok az alkotócsoportok városaiba kerültek vissza, a fém szobrokat pedig a budapesti Inter-Metal Recycling Kft. parkjában állították ki az oda tervezett szoborpark első darabjaiként.

 

GödöllőKultúraszobrászművészethulladékTrash Art