2024.10.13, Vasárnap

Megnyílt a Szobi Kormányablak

2016.03.25. 09:28

Szobon nyílt meg Pest megye tizenhatodik kormányablaka.

Szobon nyílt meg Pest megye tizenhatodik kormányablaka március 24-én, melyet Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára, Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja, Harrach Péter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Ferencz Gyöngyi, a település polgármestere adtak át.

Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen elmondta, eddig országosan 243 kormányablak nyílt meg, számuk tavasszal tovább bővül, csak Pest megyében újabb 10 integrált ügyfélszolgálati pont kezdi meg működését. Hangsúlyozta, hosszú utat tett meg a kormányablakok kialakítása, hiszen 2011-ben csupán 29 helyszínen, mindössze 29 ügykörben tudtak ügyfelet fogadni. Mára viszont jelentősen bővült a helyszínek mellett azoknak az ügyeknek is a száma, amelyeket a kormányablakokban lehet elintézni. Baltay Tímea elmondta, jelenleg már 623 ügytípussal fogadják az ügyfeleket a kormányablakokban, és számukat tovább bővítik folyamatosan.

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja az átadón kiemelte, a szobi járás Pest megye ékszerdoboza. Bár a járás lakosságszámra nézve a legkisebb, mégis ugyanolyan fontos az itt élők számára is biztosítani az ügyfélközpontú szolgáltatásokat.

A hatékonyság és a gyorsaság az, ami a legfontosabb az állampolgárok számára. A közigazgatás átalakításával, az új kormányablak megnyitásával ez mostantól elérhetővé vált az itt élők számára is – emelte ki beszédében Harrach Péter, a térség országgyűlési képviselője.

Szob város polgármestere, Ferencz Gyöngyi hangsúlyozta, azzal, hogy Szob a járás ügyintézési központja, vitathatatlanul nőtt gazdasági fontossága is. A város központi szerepét a kormányablak megnyílása csak tovább fokozza – tette hozzá a polgármester.

Az ünnepség befejezéseként az átadást jelképező nemzeti színű szalagot Baltay Tímea helyettes államtitkár, Tarnai Richárd kormánymegbízott, Harrach Péter országgyűlési képviselő, valamint Ferencz Gyöngyi, Szob város polgármestere közösen vágták át.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Galéria

FókuszbanKormányablakügyintézésközigazgatásSzob