2024.10.15, Kedd

Országos Városmarketing Díj 2016

2016.03.03. 14:09

A tavalyi évben Pest megye nyerte el a Marketingaktív megye 2015 díjat. Az idén is meghirdetésre került a települesek közti megmérettetés. A feladat, hogy a város mutassa be marketing tevékenysége eredményeit, s nyerje el azzal a Magyar Marketing Szövetség szakmai elismerését.

A tavalyi évben Pest megye nyerte el a Marketingaktív megye 2015 díjat. Az idén is meghirdetésre került a települesek közti megmérettetés. A feladat, hogy a város mutassa be marketing tevékenysége eredményeit, s nyerje el azzal a Magyar Marketing Szövetség szakmai elismerését.

Keresik és díjazzák a városok, települések fejlesztése, ismertségük és elismertségük növelése érdekében megvalósított sikeres marketingprojekteket, kampányokat, rendezvényeket, a szakmailag profi marketingmegoldásokat!

„Marketing fővárosa 2016” és a „Marketingaktív megye 2016” címet az a település, illetve megye nyeri el, melynek szervezetei, marketing-projektjei a legtöbb „Városmarketing gyémántot” gyűjtötték. Egyben keresik és különdíjjal jutalmazzák az év "Városmarketing nagykövetét", aki a legtöbb pályázatot nyújtja be, ezzel is mutatva elkötelezettségét a városok és a városmarketing irányába.

A Magyar Marketing Szövetség által alapított Országos Városmarketing Díjhoz, társkiíróként csatlakozott a Márkamonitor.

A Márkamonitor nem csak az MMSZ alapvető célkitűzéseivel való azonosulás - többek között a városmárkázás helyes gyakorlatának elterjedése - miatt csatlakozott a pályázathoz, hanem egyben úgy gondolja, hogy a Márkaépítés konferencia kiváló fóruma lehet a jó példák bemutatásának. A konferencián a városmarketing szekció befogadásával lehetőséget biztosít arra, hogy a pályázók és a városmarketing területén dolgozók, érdeklődők a legújabb városmarketing trendekről informálódjanak. A Márkaépítés konferencia Városmarketing szekciójának végén kerül sor a hivatalos díjátadóra is, ahol a fődíj a „Marketing Fővárosa” valamint a két különdíj a Marketingaktív Megye valamint a Városmarketing nagykövete is gazdára talál.

A Miskolci Egyetem Marketing Intézete és a Hinora Marketing Group szakmai támogatásával létrehozott Országos Városmarketing Díj célja, hogy:

- a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére felhívja a figyelmet,

- a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez,

- segítse a tapasztalatcserét, s benne a városok vezetői, szervezetei és a marketingesek közötti együttműködést.

Egy jó városmarketing tevékenység pozitív hatással van az ott élők mindennapjaira, a város ismertségére és megítélésre.

Hat kategóriában lehet pályázni, a 2015. január 1. és 2016. február 28. között megvalósított aktivitásokkal. A pályázó szervezeteknek be kell mutatniuk a megvalósított marketingtevékenység előkészítésének, megvalósításának és eredményessége értékelésének folyamatát!

A szakmai zsűri a marketing munka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a Városmarketing gyémánttal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével.

Egy szervezet több pályázatot is benyújthat, több Városmarketing gyémántot is szerezhet. Ahol több Városmarketing gyémánt gyűlik össze, az már az egész szervezet kiválóságát fémjelzi.

A nyertesek díja a szakmai elismerő cím, védjegyhasználat mellett az Országos Városmarketing Díj honlapján, a médiatámogatókon, a díj kampányán keresztüli népszerűsítés, ismertségnövekedés is. A „Marketing fővárosa” és a „Marketingaktív megye” nyertesei részére egy-egy ingyenes városmarketing workshop szervezését nyújta a Magyar Marketing Szövetség a két alapító, támogató szakmai szervezet által.

Nevezési határidő: 2016. május 9.

forrás: varosmarketingdij.hu

fotó: kadarka.net

Galéria

HívogatómarketingOrszágos Városmarketing Díj