2020.10.26, Hétfő

Hirdetés

Ismer hivatásának élő orvost? Ide küldje el megható történetét!

budafokteteny.hu

2017.01.05. 08:15

Újra elindult a pályázat, mely a magyar egészségügy elhivatott szereplőire kívánja irányítani a megérdemelt figyelmet, határon innen és túl egyaránt.

Hirdetés

Hetedszerre indult el december 20-án „Az év praxisa a Kárpát medencében” elnevezésű pályázat - számolt be az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban tartott sajtótájékoztatón dr. Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos.

Szeretnék, ha a médiában nem csak az lenne a hír, hogy a betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem az is, hogy a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen. Az ő megbecsülésüket, presztízsüket óhajtja erősíteni a kiíró. Idén is az emberséges és szakmailag elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét. Csakúgy, mint tavaly, a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé.

A mozgalommá terebélyesedett pályázat a laikus közönségre, azaz a betegek hálájára és köszönetére épül, ugyanakkor várják a kórházak, önkormányzatok, polgármesterek, idős otthonok, plébániák, civil és szakmai szervezetek ajánlásait is. Tavaly sok szép és megható történet érkezett. Akadt, akinek betegei életműdíjat javasoltak jóságáért, és olyan is, akinek idős apácák köszönték meg, hogy meleg szívvel bánik velük. Az egyik nyertes orvos hatására alkoholista betege letette a poharat, ajánlásában pedig megírta, hogy ivócimborái már régen meghaltak, ő orvosának köszönheti életét.

A történetek beküldői között ott volt Cegléd alpolgármestere, Sur község polgármestere, a csongrádi járási tisztifőorvos, a Congregatio Jesu apácarend idős-otthonának vezetője, a kárpátaljai görögkatolikus áldozó pap, Fábiánsebestyén Gondozási Központjának vezetője is. Írt Nagyvázsony, valamint a felvidéki Marcellháza polgármestere, a Magyar Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete Csongrádi Szervezetének képviselői, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, továbbá Tőkés László EU Parlamenti Képviselő és Duray Miklós felvidéki író is.

A pályázat az evpraxisa.hu, valamint a 2016.evpraxisa.hu címen érhető el. Az ajánlásokat 2017. május 10-ig lehet beküldeni.

Országosháziorvosorvosdíjak