Hazánk ezzel a tempóval 30-40 százalékkal előzi meg a régió országait.
Március 31-éig a mostani uniós költségvetési ciklus összes, hazánk rendelkezésére álló forrását elérhetővé teszi a magyar kormány pályázatok formájában - jelentette ki Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy jelenleg 97 százalékos a kihirdetett pénzek aránya, illetve eddig 123 ezren pályáztak. „Az összes forrás fele, mintegy 4000-4500 milliárd forint le van kötve, míg a kifizetések aránya 22 százalék, ami 2000 milliárd forintot tesz ki” – árulta el a tárcavezető. Lázár János úgy fogalmazott, az ország sereghajtóból az élre tört az uniós források felhasználásában.
Egy másik csütörtöki felszólalásában Lázár János komoly gondnak nevezte, hogy az előző ciklusban nyolc évvel az indulás után is volt új pályázat. „Szólnak érvek a források széthúzása mellett is, de mi most a források gyors kiírása mellett döntöttünk” – fogalmazott a politikus a Portfolió konferenciáján arra utalva, hogy a lehívások tekintetében Magyarország 30-40 százalékkal előzi meg a régiója országait. Komoly profilváltásként jelölte meg azt is, hogy jelentős összeg áll a kkv szektor rendelkezésre, ami szerinte az 50 százalékot is meghaladja.
A konferencián a miniszter előtt szólalt fel Fábián Gergely, az MNB Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóságának igazgatója, aki az előző pályázati ciklus eredményeit értékelte a már rendelkezésre álló statisztikák alapján.
Az általa ismertetett adatok szerint kiemelkedően magas a fajlagos hatása az információs és kommunikációs technológiai támogatásoknak, emellett a technológiai, valamint a telephely fejlesztések bizonyultak hatékonynak. Ezzel szemben az innovációs támogatások hatása szignifikánsan alacsonyabb volt, pedig az elnyert összegek magasabbak, mint az első két esetben.
Az elemzés szerint a visszatérítendő és vissza nem térítendő források hasznosulásának hatékonysága között nincs jelentős különbség, ami Fábián szerint fontos, figyelembe véve, hogy az új ciklusban jelentősen nő a visszatérítendő támogatások aránya.
Az is kiderült, hogy az uniós forrásoknak szignifikáns a hatása a létszámra és a teljesítményre, de a munkatermelékenység nem változott jelentősen hatásukra.
A Duna Aszfalt generálkivitelezésében közel 70 év után épült új vasúti szakasz a Duna felett.