2024.04.20, Szombat

Megkezdődött a TE újjáépítése, bemutatjuk a részleteket

magyarepitok.hu

2017.04.12. 11:31

A beruházás első ütemében egy 13 éve üresen álló épületből születik meg a megújuló egyetem központi épülete.

Hirdetés

Megkezdődött a Testnevelési Egyetem (TE) teljes átépítését célzó beruházás. A ZÁÉV által kivitelezett első ütem részleteiről szerdán délelőtt helyszínbejárással egybekötött sajtótájékoztatón számoltak be. Az egyetem átfogó fejlesztéséről 2015 decemberében döntött a kormány. Az új kampuszt a TE jelenlegi, 30 ezer négyzetméteres területein, valamint az elköltöző sportkórház felszabaduló épületeiben (nagyjából ugyanekkora területen), illetve a Csörsz utcai sporttelep szintén 30 ezer négyzetméteres területén alakítják ki. A három területből összesen 10 hektárnyi alapterület jön létre.

A szerdán elhangzottak szerint a már megindult, 11,9 milliárd forint értékű első fázisban az egyetem szomszédságából elköltöző Sportegészségügyi Intézet (sportkórház) épületei újulnak meg. Az egy év múlva befejeződő munkálatok végén a Testnevelési Egyetem ezekbe az épületekbe költözik át. Ekkor kezdődhet meg a második ütemben az egyetem jelenlegi épületeinek átalakítása.

A megújult egyetem látványterve az Alkotás út irányából - a képre kattintva galéria nyílik


Megújulnak a Hauszmann-házak

Az első ütem középpontjában a sportkórház központi épületének tervezett, ám 2004-ben félbehagyott és azóta üresen álló épület áll. A beruházásban 11 ezer négyzetméterről 16 ezerre bővül az alapterülete, és belső terek átalakításával a megújuló egyetem központi épületévé válik. A ZÁÉV kivitelezésében a főépülethez kapcsolódó

  • kétszer kétszáz fős, elválasztható nagyelőadó,
  • egy aula,
  • étterem és konyha is kiépül,
  • továbbá létrehoznak több mint kétszáz parkolóhelyet, melyek részben a föld alatti mélygarázsban lesznek kialakítva.

Az első ütem során a kivitelező a volt sportkórház területén mindössze két épületet bont el, ugyanakkor a 19. században épült, Hauszmann Alajos tervezte házak a helyükön maradnak, és teljes felújítást kapnak. A fejlesztés során a legfőbb szempont a műemlék jelleg megőrzése, illetve az új funkciók ellátása lesz. Utóbbinál az oktatás mellett kiemelt szerepet kap a kutatás.


Milyen további fejlesztési ütemek következnek?

Az egyetem átköltözése után, jövő áprilisban megindul a második ütem, ebben a TE jelenlegi területén az egyetem működését biztosító sportpályák épülnek ki.

Egy másik beruházásban ugyanakkor a Csörsz utcai sporttelep fejlesztése is elindul: ennek során a 2015 októberében leégett sportcsarnokot egy multifunkciós csarnok váltja ki, melynek maximális magassága 18 méter lesz, jelentős része a föld alá épül.

A beruházás harmadik hulláma során a Déli-pályaudvar kihasználatlan területein jönnek létre a nagyközönség számára is nyitott sportpályák és zöld területek, azonban ennek a fázisnak a tervei még nem véglegesedtek.

A Testnevelési Egyetem teljes felújítása legkésőbb 2022-ig lezárul a tervek szerint.

Galéria

OrszágossportberuházásokZÁÉV Építőipari Zrt.