2024.03.28, Csütörtök

Soroksáron nyílik meg Magyarország legnagyobb áruháza

MTI

2017.06.08. 15:56

A harmadik hazai IKEA június 14-én nyit, 17 milliárd forintból építették meg és háromszázan dolgoznak majd benne.

Hirdetés

Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője csütörtökön elmondta: a 33,5 ezer négyzetméteres létesítmény az egyik legnagyobb áruház lesz a régióban, Magyarországon pedig a legnagyobb. A soroksári IKEA-ban a nagyobb alapterület miatt a termékkínálat is szélesebb lesz, mint az Örs vezér téri és a budaörsi áruházakban. Az új egység bemutatóterében 67 belső teret alakítottak ki, ahol lakberendezési megoldásokat mutatnak be.

Szabó Ágnes, a soroksári áruház vezetője elmondta: az új áruház megnyitásával a dolgozói létszám közel 300-zal bővül Magyarországon. Az áruház alapkövét tavaly május végén tették le, az építkezés egy évig tartott. A csoport a régióban Magyarországon hajtja végre a legnagyobb fejlesztéseket.

 

Több mint 80 százalékban megújuló energiával működik

Az áruház hűtéséről és fűtéséről geotermikus rendszer gondoskodik, az elektromosságot pedig napelemek biztosítják majd. Ez azt jelenti, hogy az épület hűtését 82 százalékban, fűtését pedig 99 százalékban tudják ezek a megoldások biztosítani. Közel 1200 férőhelyes parkolót építettek hozzá, ahol 4 elektromosautó-töltőt is elhelyeztek, és kültéri játszótér is épült.

Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, az online vásárlás áruházi átvétellel már elérhető mindhárom magyarországi áruházban, nyár végén pedig elindul az online vásárlás házhozszállítással vidékre is - mondta Varga-Nagy Eszter.

Az áruház Facebook oldalán számos videón lehetett követni az építkezést, itt például az épületen magán már az utolsó simításokat végezték:

 

Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2016. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14,5 százalékkal, 53,8 milliárd forintra nőtt. A nemzetközi vállalatcsoport a legutóbbi lezárt üzleti évében 34,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami 7,1 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, 340 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel, 163 ezer 600 dolgozója van világszerte.

OrszágosSoroksárbevásárlóközpontbútor