A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME); a tájékoztatás szerint billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan gyakorinak mondható és idén először márciusban lehet rá számítani, de a nyár második feléig előfordulhat a jelenség - olvasható az egyesület hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írták, a madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B-típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.
Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni egy alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint érdemes kifüggeszteni egy tájékoztatót is a postás számára
- emelik ki a közleményben.
A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. A klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat, például törpedenevéreket és énekesmadarakat, elhullott nagyvadak tetemeit, valamint nagyobb ragadozómadár által elejtett pockokat is fogyaszt.
Évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel is, ezért más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is szívesen beköltözik: erre leggyakoribb példa a postaláda, de találtak már fészket kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben és utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.
Ennek hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.
A Magyarországon elterjedt, hagyományos levélszekrények a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthetők. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek - áll a közleményben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.