Nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, amikor rajtunk múlik valakinek az élete.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) Életmentő Egypercesek címmel indított kampányt, amelyben Zacher Gábor egyperces videókban mutatja be az alapvető életmentő teendőket. A program az adó 1 százalék felajánlásához is kapcsolódik, és a lakosság egészségügyi edukációját erősíti.
A népszerű mentőorvos többek közt
A kezdeményezés célja, hogy minél többen merjenek és tudjanak segíteni vészhelyzetben.
Amikor minden perc számít, a tudás életet menthet
– ez a mondandója lényege. „Nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, amikor rajtunk múlik valaki élete” – fogalmazott Zacher Gábor.
Három nyíregyházi vállalkozás versenyzett a közel nettó 300 millió forintos megbízásért, amelyet végül a Raskett Kft. nyert el. A kivitelező a stadion tetőszerkezetén napelemes kiserőművet, a lelátó alatt pedig akkumulátoros energiatárolót alakíthat ki.