2024.10.13, Vasárnap

Elkészült a Szépjuhászné út, helyi kerékpárosok avatták fel

MTI

2016.08.24. 14:37

Szerdán átadták a budapesti Szép Juhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.

Az út állapota korábban már a közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az önkormányzat által finanszírozott beruházásban az út új burkolatot kapott, felújították a vízelvezető rendszert, kicserélték a szalagkorlátokat. Emellett a biztonságosabb be- és kihajtás miatt kiszélesítették a Budakeszi úti csomópontot is.

Az utat kerékpáros futammal avatták fel: csaknem negyven lokálpatrióta biciklizett végig rajta az átadás előtt.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere szerdán elmondta: célként tűzték ki, hogy az útépítés befejeződjön tanévkezdésre. Az erdőben kanyargó út - amely a Budakeszi utat köti össze a Nagykovácsi úttal - az észak-budai közlekedés fontos szereplője, Láng szerint tulajdonképpen az M0 hiányzó szektorának tekinthető, az agglomerációs települések közötti forgalom helyszíne.

HelyiútfelújításII. kerület