2024.12.04, Szerda

A mélygarázs építésével kezdődik el a Millenáris park régóta várt bővítése

MTI, kozbeszerzes.hu

2017.07.10. 11:42

A II. kerületi helyszínen a bontási munkák már befejeződtek, a területen tervezett gyorsan megtérülő átalakítás 2019 tavaszára készül el zöldfallal, kávézóval, 300 új fával és játszótérrel.

A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kifejtette: a park felszíne alatt létrejövő 500 férőhelyes, kétszintes mélygarázs érezhetően enyhíti a környék parkolási gondjait. Autóval behajtani a Kis Rókus utca felől lehet majd, és két kihajtó lesz: az egyik a Margit körútra, a másik pedig a Kis Rókus utcára nyílik. A gyalogosok számára a park területén elhelyezett lépcsőházak és liftek kötik össze a mélygarázst a felszínnel.

Az elektromos hajtású autók elterjesztését szolgáló e-mobilitás programnak az egyik központja is az új Millenáris parkban lesz. A mélygarázsban 12 töltő várja majd az elektromos autót használókat és a tervek szerint helyet kap egy e-mobilitást népszerűsítő információs központ is.

A miniszter azt is elmondta, hogy a mélygarázs építésére új közbeszerzési eljárást indítottak, mert az első körös ajánlatok jelentősen meghaladták a rendelkezésre álló forrásokat. A Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy az első, eredménytelen körben a West Hungaria Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. közösen, valamint a KÉSZ Építő Zrt. egyedül tett ajánlatot, a nyertest egyelőre még nem tették közzé.

 

Jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült park

A park terveiről egy évvel ezelőtt számoltunk be, ekkor azonban még alábecsülték a projekt időigényességét. Varga Mihály most kifejtette: megérti a környéken lakók türelmetlenségét. Az egykori minisztériumi irodaházmonstrum bontásával három éve kezdődött a Millenáris park és a Margit körút közötti elhanyagolt terület rendbe tétele. „A barnamezős beruházások megvalósítása, rozsdaövezetek rehabilitációja a világon mindenhol időigényes folyamat. A sűrűn lakott környéken a bontást nem lehetett a sokkal gyorsabb robbantásos módszerrel végezni, és az egyik gyárépület, a Melegpörgető esetében méternél vastagabb vasbetonfalakat kellett különleges technológiával feldarabolni" – ismertette Varga Mihály, hozzátéve, hogy az irdatlan mennyiségű sitt elszállítása több mint egy évet vett igénybe, aztán a tervek engedélyeztetése is elhúzódott.

A beruházást irányító Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. „most már a célegyenes közelében van, a héten felvonul a kivitelező, és elkezdődik a mélygarázs építése. Ha minden a tervek szerint alakul, jövő év végére elkészül a park is, és 2019 tavaszán már zöld lombos fák között sétálva gyönyörködhetünk a megújult, területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris parkban" – fogalmazott Varga Mihály.

 

Fel is mászhatunk a zöld növényfal szintjeire

A miniszter kiemelte, hogy csaknem 2,5 hektáros területével hosszú idő után ez lesz első új létesítésű, hatalmas aktív zöldfelülettel rendelkező park a főváros szívében. Több mint 300 előnevelt lombos fa, kiterjedt gyepszőnyeg, jelentős vízfelület, kávézó, modern gyerekjátszótér és egy különleges zöldfal-installáció várja a látogatókat. A Fény utca forgalma a föld alá kerül, így az új park egységes egészet alkot majd az addig szintén megújuló régi Millenárissal.

A parkban látványos újdonság lesz a hatalmas zöld növényfal. A növénytartókat egy 20 méter magas és csaknem 100 méter hosszú acélszerkezeten helyezik el, ezt fogják beborítani a kúszónövények, idővel összefüggő zöld felületet képezve. A levegő szabadon áramolhat a növények és a vastraverzek között, tehát csak látványában lesz falszerű. A szomszédos bevásárlóközpont hátsó, a Margit körútra merőleges falával párhuzamosan elhelyezett, a park aktív zöldfelületét jelentősen növelő installáció a tervezők szerint egyedülálló háromdimenziós zöldélményt nyújt majd. A tartószerkezet egyes szintjein acélhálóval és korlátokkal védett gyalogos járdákon lehet végigsétálni, innen egyfajta kilátóként lehet majd végigtekinteni a parkon és közvetlen környezetén - beszélt a részletekről Varga Mihály.

A projekt korszerű, környezettudatos megoldások tekintetében példamutató. A csapadékvíz egy részét összegyűjtik és locsolásra használják majd, a park építményei zöldtetős megoldásúak, számos helyen napelemeket helyeznek el. A park éjszaka zárva tart majd, de a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti gyalogosforgalom zavartalan lesz egy felszín alatti átjárónak köszönhetően.

 

Elkészülte után öt éven belül megtérül a beruházás

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy a régi Millenáris park az utóbbi időben elhanyagolt benyomást keltett, de a korábban elmaradt alapvető karbantartási munkálatok már befejeződtek, és elvégezték a legsürgetőbb javításokat a Zöld Péter játszótéren is, amelyet egyébként hamarosan felújítanak. A Millenáris teljes revitalizációja a nyár folyamán kezdődik, amely kiterjed a zöldfelületekre is. Az épületek műszaki, energetikai korszerűsítését követően komplex felújításra kerülnek. A Millenáris park továbbra is multifunkcionális rendezvényhelyszín lesz és a tervek szerint egy innovációs vállalkozói központ is helyet kap az egyik épületben.

Varga Mihály kiemelte: a Széllkapu-projektben fontos szempont volt a költségek ésszerű szinten tartása. A beruházás összköltsége hozzávetőleg 17 milliárd forint, de a számszerű végösszegnél többet mond, hogy az előzetes hatásvizsgálatot végző független közgazdasági műhely szerint a Millenáris park bővítése már 2024-re megtérül - mondta.

Pest megyeII. kerületközparkmélygarázs