2024.10.13, Vasárnap

Megépül a Moholy-Nagy Egyetem szíve

ted.europa.eu

2017.11.10. 09:20

10 milliárd forintos beruházással fejeződik be a zugligeti intézmény nagyszabású campusbővítése.

Kezdődhet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Kreatív Innovációs és Tudáspark nevű, grandiózus beruházásának harmadik, egyben befejező üteme. A kivitelezésre a felsőoktatási intézmény október 20-án kötötte meg a szerződést, a júliusban kiírt ajánlattételi felhívás nyertese a Market Építő Zrt. és leányvállalata, a Vilati Szerelő Zrt. által alkotott konzorcium.

A Budapest XII. kerületében található MOME Campus 10 milliárd 107 millió forintból nyeri el végleges formáját. Ahogy már az ajánlattételi felhívásból is kiderült, a fejlesztés befejező része hat lépésben történik meg:

  • Az akadémiai szárny több mint 7 ezer négyzetméteres ’A’ épületét megtartják, azonban jelentős felújításon és átalakításon kell átesnie.
  • A szárny 4400 négyzetméteres B épülete ezzel szemben bontásra kerül, helyén új épület jön létre.
  • A Gondűző villa (329 m2) országos műemléki védettségű épülete felújítás után hasznosul.
  • A jelenlegi kollégium helyén épül fel a teljesen új Tudásközpont.
  • Térszín alatt létesül a „MOME szíve”, mely épület legfőbb funkciója az időjárási viszonyoktól védett közlekedésen túl a nagyméretű közösségi tér biztosítása. A Tudásközpont és a MOME szíve együttesen 6.369 négyzetmétert foglalnak majd el.
  • A campus kültéri részén több mint 13 ezer négyzetméteren rekreációt szolgáló funkciók kerülnek kialakításra, mind az aktív, mind a csendes kikapcsolódást figyelembe véve.

A megvalósuló épületek bruttó szintterülete összesen 18.160 m2.

A campusbővítés hamarosan elkészülő második szakaszáról korábban ebben a cikkünkben írtunk. A teljes campus ünnepélyes átadását a MOME honlapja szerint 2018 végére tervezik.

Pest megyeközintézményekMarket Építő Zrt.HegyvidékZugligetoktatási beruházás