2024.03.28, Csütörtök

Már fogadja az ügyfeleket a Nyugati pályaudvar új kormányablaka

MTI

2018.02.20. 13:00

A műemléki környezetben kialakított ügyfélszolgálat már a hatodik, amely vasútállomáson jött létre.

Hirdetés

Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron kedden. A Ceglédi váróban kialakított ügyfélszolgálat az épület 435 millió forintos megújításával jött létre, az Európai Unió Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programja (IKOP) keretében.

A projektről korábbi cikkünkben írtuk, hogy a kivitelezést a Belvárosi Építő Kft. és az Imola Konstrukt Kft. végezték el, a restaurátori munkák miatt az Örökségvédelmi Hatósággal szoros együttműködésben.

Az átadáskor Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kiemelte, hogy a MÁV integrált állomás- és ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében már 6 vasútállomáson működik kormányablak, és további 7 megnyitását tervezik, köztük március 31-én a budapesti Keleti pályaudvaron. A fejlesztés további eleme az informatikai rendszer megújítása, amelynek nyomán 2019-ben már összekapcsolódnak a kormányhivatalok a többi között a földhivatali vagy a közlekedési-hatósági ügyintézési rendszerrel.

Pál László, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese hasznosnak nevezte, hogy a program keretében nem csupán új kormányablakok jönnek létre, hanem megújulnak a többnyire városképi jelentőségű, sokszor leromlott állapotú vasúti épületek is.

Pest megyeépítőipari cégekKormányablakműemlékfelújításIKOPNyugati pályaudvar