2024.10.05, Szombat

Tanulmányi verseny a Holokausztról

2016.02.25. 14:39

Hét csapat, köztük két váci iskola (Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Váci Madách Imre Gimnázium) három csoportja vett részt a középiskolásoknak szóló, a holokauszttal foglalkozó Wallenberg-verseny területi fordulójának váci megmérettetésén, melynek a Madách Imre Művelődési Központ adott helyet.

Hét csapat, köztük két váci iskola (Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Váci Madách Imre Gimnázium) három csoportja vett részt a középiskolásoknak szóló, a holokauszttal foglalkozó Wallenberg-verseny területi fordulójának váci megmérettetésén, melynek a Madách Imre Művelődési Központ adott helyet.


A hétfőn rendezett esemény bevezetéseként házigazdaként Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva annak jelentőségét, hogy megyeszékhelyek és Budapest mellett a kisebb városok közül egyedül Vácott rendeznek területi fordulót a versenyben, már több éve.
- Büszkék vagyunk arra, hogy a települési önkormányzatok közül mindmáig egyedül Vác érdemelte ki a Raoul Wallenberg-díjat, ezt a kiemelkedő jelentőségű tolerancia kitüntetést, és nagy örömünkre szolgál, hogy már hagyományosan házigazdák lehetünk ebben a felmenő rendszerű versenyben - fogalmazott Turai János.
Dr. Orosz Ferenc zsűrielnök köszönetet mondott a szíves látásért, gratulált Turai Jánosnak tavalyi magas rangú állami kitüntetéséért, s a szintén a múlt évben elnyert Wallenberg-díj kapcsán méltatta Vác önkormányzatának a különböző kisebbségek békés együtt élését célzó törekvéseit.
A versenyre házi feladatként a csapatoknak facebook-oldal tervet kellett készíteniük egy-egy közismert vagy kevésbé neves embermentőről, ez alapján már hozott pontokkal folytatták a megmérettetést a helyi feladatokkal, amelyek között feladatlap, rögtönzött kiselőadás is szerepelt.
Végül az országos döntőben való részvételre jogosító első két helyen két vendég csapat (Szövetségesek, Bolyai mentők) végzett, de alig maradt el tőlük a helyi Táncsics Mihály mezőgazdasági szakközépiskola egyik csapata.
A délutáni díjátadáson Fördős Attila polgármester is köszöntette a résztvevőket, s bejelentette, hogy a helyi területi forduló három váci csapata az önkormányzat különdíjaként elutazhat Vác erdélyi testvérvárosába, Székelyudvarhelyre - Turai János és a DUNA- IPOLY-GALGA Regionális Holokauszt Oktató -Kutató Központ ügyvezetője, Turai Valéria vezetésével.
- A mai, végletesen átpolitizált világban sokszor úgy érezhetjük, hogy semmi nem az, aminek látszik, a múlt történéseinek megítélése is változik különböző, olykor önös érdekű politikai szándékoktól függően. Ezért nagyon fontos kibogozni, minél jobban feltárni a nem is olyan távoli korszakok tényeit. Az idősebb generációk tagjai még úgymond pártos, sok vonatkozásban hamisított történelmet tanultak, ma viszont már lehetőség van arra, hogy a történelmi valóságról szerezzenek ismereteket a felnövekvő generációk. Ez meg is védheti őket a félrevezetésektől. És nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a tisztánlátásnak a jelentőségét, mert ez lehet a záloga annak, hogy a jövőben ne terjedhessenek ordas eszmék - mondta Fördős Attila.

forrás: vac.hu

Galéria

HelyiholokausztWallenbergtanulmányi verseny