2024.10.15, Kedd

Zenés kávéház a ceglédi könyvtárban

2016.02.10. 10:15

Zenés kávéházzá alakult át a ceglédi Könyvtár rendezvénytere a hétvégén. A finom kávék mellett Dr. Koltói Ádám, Tánczos Tibor, Nagy Krisztina és Szatmári Gábor segítségével megidézték a régi idők kávéházainak jellegzetes hangulatát.

A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatának nyitó találkozóján, irodalmi emlékekre és zenei utazásra invitálták a vendégeket. Először köszöntötték a vendégeket ebben a kávéházban, és remélik, hogy kellemes hangulatú, élménydús rendezvények helyszíne lesz majd ez a kis helyiség.

Múlt századi klasszikus időket idézték, amikor a társaságok a kávéházakban hangulatos zene és nagy beszélgetések mellett töltötték szabadidejüket. ,,A meghívóban jeleztük ezt a három fő témát, ugye kávé, konyak, tinta. Ez azt jelenti, hogy egyrészt társalogtak, hiszen a kávénak megvan ez a hívó szava, hogy le kell ülni és társalogni, másrészt, konyakoztak egy picit mulatoztak is." - fogalmazott dr. Koltói Ádám.

Írók, újságírók is összegyűltek a kávézókban azért, hogy ott alkossanak, elmélkedjenek. Az akkori világ nagyon bohém volt, rengeteg humoros történet származik ezekből az időkből - tette hozzá az ELTE docense, Dr. Koltói Ádám. ,,Nagyon sok mulatozás, jópofa dolog történt akkoriban. Főleg Karinthy teremtette meg ezeket a történeteket. Ma este nagyon sok mindent merítünk majd Karinthy ötleteiből is, hogy bemutassuk az asztaltársaságok hogyan működtek."

A presszóban a nagy költők verseivel repítették el a vendégeket a régi idők kávézóiba. Szatmári Gábor például Ady Endre Kávéházban című versét olvasta fel. A Könyvtár helyisége teljesen megtelt, nagyon sokan eljöttek a kellemes időutazásra. A meghitt hangulathoz Tánczos Tibor zongorajátéka és Nagy Krisztina énekhangja is hozzájárult.

forrás: cegléd.hu

Galéria

Kultúrakávéházirodalomvers