2024.04.20, Szombat

Mobiltelefon helyettesíti a recepciót egy új budapesti szállodában

MTI

2018.03.05. 14:13

Mindent a TMRW nevű alkalmazáson keresztül intézhetnek a vendégek, a szoba kiválasztásától az étteremajánlásig.

Hirdetés

Megnyílt a KViHotel Budapest, Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája - jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok a hotel sajtóbejárásán hétfőn. A KViHotel Budapest négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda. Itt a vendég a foglalástól a kijelentkezésig mindent saját magának el tud intézni a TMRW Hotels alkalmazáson keresztül, sorban állás nélkül. A telefon belépőkártyaként is működik.

Palicz Péter, a KViHotel Budapest igazgatója, a TMRW (tomorrow) Kft. kereskedelmi igazgatója szerint a foglalás-ottartózkodás-kijelentkezés alapélménye évtizedek óta nem változott, miközben az utazáshoz kapcsolódó más szolgáltatásokban a digitalizáció sokkal hangsúlyosabban megjelent. Ebben a hotelben azonban a bejelentkezési ablak már 48 órával érkezés előtt megnyílik, ekkor kiválasztható az emelet és a szoba. A bejelentkezést követően – amely az alkalmazásnak köszönhetően már nincs helyhez kötve – e-mail üzenetekben tájékoztatják a vendéget. A vendégnek lehetősége van a szobája hőmérsékletének beállítására is, hogy érkezéskor a kért hőmérséklet fogadja. A szálloda virtuális recepciósa az ajtónyitástól az étterem ajánlásáig éjjel-nappal mindenben segítséget tud nyújtani. Kijelentkezéskor a vendég e-számlát kap a fizetésről.

Palicz Péter, a KViHotel Budapest igazgatója (fotó: MTI)

Cseretelefonok állnak rendelkezésre arra az esetre is, ha a vendégnek lemerülne a készüléke vagy a szobában felejtette volna a telefonját. Az informatikai biztonságra és az azonosításra szintén nagy hangsúlyt fektettek. Az alkalmazás az adatvédelmi szabályozásnak megfelel, már az új uniós adatvédelmi rendeletnek (GDPR) megfelelően alakították ki.

 

Repülőre is becsekkolhatunk telefonnal, akkor a szállodába miért nem?

Az alkalmazást két év alatt fejlesztették ki és a KViHotelben tesztelték először – mondta Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a TMRW Kft. alapítója. A szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája (fotó: MTI)

A négy évvel ezelőtt indult ötlethez a légiközlekedés szolgált alapul: ha ott elég egy okostelefon az utazáshoz, akkor a szállodaiparba miért ne lehetne átültetni mindezt? A szoftver fejlesztése 15 ezer munkaórát vett igénybe, ezután a szálloda és a TMRW alkalmazás Budapest egyik legnagyobb startup vállalkozása lett. Tavaly elindították a szabadalmaztatási eljárást, az alkalmazást más szállodáknak licensz-szerződéssel tervezik értékesíteni, a mérettől függően egyedi díjat kalkulálnak ki.

 

A TMRW-t irodák és hostelek is használhatják majd

A recepció üzemeltetésének költsége minimalizálható, hiszen a hotelben nincs fizikailag recepciós, a takarítás folyamata optimalizálható és költsége csökkenthető. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja.

A TMRW Hotels alkalmazásnak több változata is van: az Appartments airbnb apartmanházakat üzemeltetőknek készült, míg a TMRW Offices irodák számára fejlesztett alkalmazás a napokban mutatkozik be, és a hostelek számára készülő TMRW Hostel is hamarosan elérhető lesz – ismertette Kató Csaba.

A TMRW Hotels alkalmazás fejlesztője és a KViHotel beruházója a KVK cégcsoporthoz tartozik.

Fókuszbantelefonokostechnológiaszálláshelyszálloda