2024.03.28, Csütörtök

A konténertantermeket végre új iskola váltja Budakalászon

budakalasz.hu

2016.10.13. 16:24

A kormánnyal történt megállapodás eredményeként 2 milliárd forintból fejlődhet Budakalász: új iskolát épít és infrastrukturális beruházásokba kezd.

Hirdetés

Budakalászon az utóbbi évek során több osztály szorult ki az iskolaépületekből és volt kénytelen telepített konténerosztályokban tanulni. A város vezetése régóta hangoztatja azonban, hogy Budakalász számára a konténertantermek telepítése nem megoldás hosszú távon, számukra csak egy új intézmény építése az elfogadható. Most végre erre is lehetőség nyílik.

Budakalász a Megyeri-híd építésekor ígéretet kapott az államtól, hogy elkerülőutat építenek a forgalmi terhelés csökkentésére. Mivel ez nem valósult meg, megállapodást kötöttek a kompenzációról, melyet később némileg módosítottak. Ennek értelmében évi 250 millió forintos közlekedési beruházást végez az állam az elkerülőút elkészültéig a város területén. Miután azonban a vállalásnak csak egy része valósult meg, Budakalász pert indított.

A tárgyalások, egyeztetések során lehetőség nyílt a peren kívüli megegyezésre, melyben meg tudtak állapodni a felek: Budakalász 2 milliárd forintot kap a kormánytól, a város pedig elállt a pertől. Az összeg jelentős részéből, mintegy 1,4 milliárdból egy 16 tantermes új iskolát épít a Klisovác utcában, önkormányzati tulajdonú telken, a fennmaradó összegből pedig városfejlesztési beruházásokat végez.

A tervek szerint az új intézmény 2018 szeptemberére készülhet el, emellett pedig az elkerülőút egy rövidebb szakaszát is megépíti az állam. A fejlesztésekről Rogán László polgármester és Ercsényi Tiborné alpolgármester az alábbi videókban számoltak be:

Helyiúj iskolaépületBudakalász