2024.04.16, Kedd

Úton az önellátás felé: saját hentesboltot nyitott Tápiószőlős

cegledipanorama.hu

2017.03.07. 12:51

Az alapanyag a falu két éve létrehozott sertéstelepéről érkezik, a termékek a helyi közétkeztetést szolgálják ki.

Hirdetés

Megnyílt az tápiószőlősi önkormányzat saját hentesboltja a faluban – írja a cegledipanorama.hu. A cikkből kiderül, a szerdai feldolgozás után csütörtökön, pénteken és szombaton lesz nyitva a húsbolt. Az üzletben a színhús mellett füstöltekből, baromfihúsból és marhahúsból is válogathatnak a vásárlók. A további tervek között szerepel egyéb hentesáruk forgalmazása is.

A cikk megfogalmazása szerint önellátásra törekedő Tápiószőlős 2015-ben a Start munkaprogram keretében hozott létre sertéstelepet azzal a céllal, hogy munkahelyet biztosítson a közfoglalkoztatott dolgozóknak, és bevételt termeljen a településnek. A beruházás azt is szolgálta, hogy a telep ellássa a falu konyháját, amely a helyi általános iskola, óvoda és idősek otthona élelmezését biztosítja. Emellett a projekt kimondott célja volt, hogy megmutassák a helyieknek, értéket létrehozva hasznos munkát végezhetnek.

A telep létrehozása óta fokozatosan száz fölé emelkedett a sertések száma a felvásárolt süldőknek és az anyadisznó állomány kinevelésének köszönhetően. A következő lépés, hogy saját vágópontot létesítsen a község, amihez már megnyerték a szükséges pályázatot.

Helyiélhető életTápiószőlős